nlc.hu
Gasztro
Több tejet ad az Emmi a magyar gyerekeknek

Több tejet ad az Emmi a magyar gyerekeknek

Módosítják a közétkeztetési rendeletet, hogy a magyar gyerekek több friss tejet kapjanak, fokozatosan csökkentenék viszont a só és cukor használatát.

Tavaly szeptemberben vezették be a közétkeztetési rendeletet, az a célja, hogy a közétkeztetésben naponta részt vevő több mint egymillió gyermek minél egészségesebben táplálkozzon.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára szerint most azért módosítják a jogszabályt, mert a gyerekek gyakran kifogásolták, hogy túl kevés sót tesznek az ételekbe. Az idősebb korosztályok esetében eddig is csak lépcsőzetesen csökkentették a sótartalmat, most ezt a fokozatosságot a fiatalabbakra, így az egy-három és a négy-hat évesek csoportjára is kiterjesztették.

via GIPHY

Az államtitkár kiemelte, hogy nem cél a só teljes elhagyása, az viszont igen, hogy az ízesítés mértéke az egészségügyi határérték alatt maradjon. A tervezett módosítás lényege, hogy a sócsökkentés kevésbé legyen drasztikus jegyezte meg.

Több tej, kevesebb édesítő

A változtatások másik fontos eleme, hogy több friss tejet akarnak adni a gyermekeknek. Hozzáfűzte: ezzel együtt az is cél, hogy a háromévesnél idősebbek magasabb zsírtartalmú, “természetesebb” tejet kapjanak. Novák Katalin cáfolta azt a sajtóban olvasható vélekedést, amely szerint a tejtermékekre vonatkozó előírások módosítása közvetlenül növeli az étkeztetés költségeit.

Az államtitkár a harmadik legfontosabb változásnak azt nevezte, hogy még tovább szigorítanák, minden korosztály esetében tiltanák az édesítőszerek használatát.

A tervezett módosításokat még az ősszel életbe léptetik közölte Novák Katalin.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top