nlc.hu
Gasztro
Ökoterroristák szennyezik az élelmiszert Görögországban

Ökoterroristák szennyezik az élelmiszert Görögországban

A Coca-Cola, a Nestlé és az Unilever termékeit is érinti az akció. A csoport azt ígéri, január elejéig fog tartani a "támadás".

A FAI/IRF nevű ökoanarchista csoport bejelentése szerint nem akarnak ártani az embereknek, csupán gazdasági szabotázst szeretnének végrehajtani – írja a Food Safety News. A csoport azzal került a reflektorfénybe, hogy bemutatták, hogyan mérgeznék meg négy nagyobb vállalat termékeit. Saját állításuk szerint ezeket a terveket USB-kulcsokon el is juttatták a szóban forgó négy nagyvállalatnak.

Válaszként a Coca-Cola, a Nestlé, az Unilever és a Delta bizonyos termékeket visszahívott a görög boltok polcairól, a cégek közös közleményt adtak ki az esetről. A csoport többek között azt demonstrálta, hogyan tudják klórral vagy sósavval megmérgezni az élelmiszereket anélkül, hogy azok csomagolását felsértenék.

Görög Coca-Cola üzem: visszahívták az érintett termékeket (Fotó: Tumblr)
Görög Coca-Cola üzem: visszahívták az érintett termékeket (Fotó: Tumblr)

A FAI/IRF közlése szerint akcióik december 22-én kezdődtek, és két héten keresztül tartanak majd. Ígéretük szerint 2017. január 5-vel fogják befejezni a demonstrációnak szánt akciót.

A görög élelmiszer-biztonsági hivatal, az EFET a görög rendőrséggel együttműködve arra figyelmezteti a fogyasztókat, hogy ne vásároljanak a megcélzott termékekből. Ezek között olyasmik találhatóak, mint a Coca-Cola Light, a Nestlé barack- és citromízű jeges teái, az Unilever cézársalátához való öntete és a Delta friss teje.

“Célunk a gazdasági szabotázs, nem a gyanútlan emberek megmérgezése” – írta a FAI/IRF közleményében. Az ökoanarchista csoport szerint a Coca-Cola profitjaiból rabszolgamunkát fizet Kínában, míg a Nestlé 1,5 millió ember haláláért felelős a harmadik világban. A csoport nem támasztotta alá tényekkel az állításait.

A Coca-Cola és a Nestlé már 2013-ban is kapott hasonló fenyegetéseket, azonban az ökoterroristák jellemzően nem váltják be az ígéreteiket. Az egyedüli széles körű akcióra 1984-ben került sor, amikor Bhagwan Shree Rajneesh szektavezér két embere szalmonellával fertőzte meg 10 oregoni étterem salátabárjait. Ezzel 751 embert betegítettek meg, ez volt az eddigi legnagyobb bioterrorista támadás az USA történetében. A tetteseket az FBI kézre kerítette, mindketten 29 hónap börtönt kaptak gyilkossági kísérletért.

A FAI eredetileg 15 évvel ezelőtt Olaszországban alakult, de 2012 óta újabb területeken, többek között Görögországban tevékenykednek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top