Hétvégi menü szuper újdonságokkal

nlc | 2017. Március 31.
Ez a hétvégi menü az újításokról szól. A retekből kompót lett, a kukoricalevesbe csirke került, és még a feketeerdő-tortán is csavartunk egyet. Egyik finomabb, mint a másik. Imádni fogja a család – és titeket is!!

A klasszikus hétvégi menüt most egy új receptekre épülő hétvégi menüre cseréltük. Kicsit pihentetjük a húsleves-rántott hús kombinációt, és a téli szezon kedvenc hétvégi menüinek helyét átadjuk a friss, tavaszias hétvégi menüknek. Irány a piac – isteni recepteket hoztunk!

Bazsalikomos retekkompót kecskesajttal

Hozzávalók 4 személyre:

A tálaláshoz: 

Mossuk meg a retkeket, vágjuk le aljukat, tetejüket, mérettől függően vágjuk őket félbe, negyedbe. Tegyük a retkeket egy lábosba, öntsünk rájuk annyi vizet, hogy bőven ellepje. Adjuk a vízhez az ecetet, kevés sót, a bazsalikomot és a mézet, 10-15 perc alatt pároljuk puhára a retkeket. Hagyjuk az egészet a lében kihűlni, majd szedjük át egy befőttesüvegbe, és öntsük fel annyi lével, hogy az üveg megteljen. Fogyasztásig hűtőben tartsuk. A friss ciabattaszeleteket kenjük meg krémsajttal, őröljünk rá tarka borsot, halmozzunk rá retket. A retekkompót a húsvéti sonka remek kísérője!

Kukoricaleves csirkemellel

Hozzávalók 4 személyre:

Az apróra kockázott hagymát dinszteljük meg kevés olívaolajon. Adjuk hozzá az apróra kockázott csirkehúst, a zúzott fokhagymát. Enyhén pirítsuk le. A paprikát kockázzuk, a tisztított répát csíkozzuk fel vékonyan, adjuk őket a húshoz a feldarabolt paradicsommal és a lecsöpögtetett kukoricával együtt. Öntsük fel 0,8–1 liter vízzel, sózzuk, borsozzuk, forralva főzzük a levest 20 percet. Keverjük el benne a tejszínt, egyet forraljunk rajta, lime-lével ízesítsük. Aki szereti, tálaláskor keverjen bele csilikrémet, aprított koriandert, és kínáljon mellé tortillachipset.

Fokhagymás-morzsás tészta aszalt paradicsommal

Hozzávalók 4 személyre:

Serpenyőben melegítsünk fel 3-4 evőkanál olívaolajat, adjuk hozzá a zsemlemorzsát, sózzuk, borsozzuk (vagy só helyett dobjunk hozzá 1-2 darabka szardellát, így még finomabb lesz), a kakukkfüvet, az aprított petrezselymet és a feldarabolt aszalt paradicsomot. Kevergetve pirítsuk a morzsát aranyszínűre, a zúzott fokhagymát akkor adjuk hozzá, amikor a morzsa már majdnem kész. Nagy fazékban, lefedve tegyünk fel a tésztának egy adag vizet forrni. Ha forr, sózzuk, dobjuk bele a tésztát, főzzük meg. A leszűrt tésztát keverjük el a fűszeres, paradicsomos morzsával.

 

Feketeerdő-sajttorta (sütés nélkül)

Hozzávalók:

 A tortaformát béleljük ki folpackkal úgy, hogy a peremén kihajtva legyen. A darált kekszet keverjük össze a kakaóporral, porcukorral és olvasztott vajjal, és egyenletesen nyomkodjuk bele a forma aljába. Tegyük be a hűtőbe.

 A tejszínt verjük fel kemény habbá, közben adjuk hozzá a habfixálót is. Keverjük bele a krémsajtot, és édesítsük ízlés szerint 2-4 evőkanál porcukorral.

 A meggyet forraljuk össze a cukorral, a vízzel, majd adjuk hozzá a zselatinport. Forraljunk egyet rajta, és tegyük félre hűlni.

 A kekszalapot kenjük meg meggylekvárral, és a forralt meggyszirupból vegyünk ki néhány szem meggyet és tegyük a lekvárra, a többit meghagyjuk a tetejére.

 Egyenletesen kenjük az alapra a krémsajtot, és amikor a zselatinos meggy dermedni kezd, öntsük a tetejére. Tegyük a hűtőbe dermedni.

 

Hasselback burgonya túrókrémmel

Hozzávalók 4 személyre: 

A túrókrémhez: 

A burgonyákat hámozzuk meg, éles, vékony pengéjű késsel vagdossuk be őket vékony szeletekben körülbelül a 2/3 részükig úgy, hogy az aljuk egyben maradjon. Olvasszuk fel a vajat, keverjük el az olívaolajjal, az aprított fokhagymával és a sóval. Kenőtollal kenjük meg a vajas keverékkel a krumplikat, a rések között is, majd tegyük őket sütőpapírral bélelt tepsire. 230 ˚C-on, 40-45 perc alatt süssük készre. Időnként kenjük meg a krumplik tetejét a lecsöpögött vajjal. A krémhez a juhtúrót keverjük el a tehéntúróval, a tejföllel, a vágott snidlinggel, borsozzuk és sózzuk, ha szükséges. Kínáljuk a krumpli mellé. 

Exit mobile version