Vannak hétvégék, mikor a otthon kell maradni és semmit nem kell csinálni. Ilyenkor össze kell dobni egy csirkepörköltet tejfölös uborkasalátával, aztán be kell ülni fröccsözni a diófa alá. A semmit úgy kell csinálni, hogy felrakjuk a lábunkat az asztalra, és a szódásüveg fölött révedezünk bele a semmibe, hallgatjuk a patáliát, amit a szarkák csapnak, a tudatunkba beszűrődő fűnyíró (flex) zaját, nézegetjük a buborékokat a fröccsben, és azon gondolkodunk, hogy milyen lesz a dinnye. Mert
a nyári semmittevéshez hozzátartozik az is, hogy a kútban hűl az idei év első görögdinnyéje.
Ha görögdinnye, akkor az első kör a nosztalgiáé.
Baján, Alvégen, gyerekkoromban még lovaskocsival hordták, és valami utánozhatatlan orgánummal – ma már csak a magyar válogatott selejtező meccsei alatt, egy-egy sikeresebb megmozdulás után a szakkommentátortól hallhatunk ilyet – a bal here mélységéből induló hörgéssel, majd a mély dét sikoltásig fokozódó, már-már jódlis magasságokba érkező é-vel ordították, hogy
“Dinnyééét!”
Nekem nem sok választásom volt, mindkét nagymamám imádja-imádta a görögdinnyét, így én is dinnyeevő lettem, sőt, nálunk a görögdinnye karéj fehér kenyérrel önálló fogás, augusztusi vacsora volt.
Fotó: Fortepan
Most edd, lány, mer’ mingyá gyün a Lőrinc, belepisál, oszt vége a dinnyének! – mondta a mama és szelt az újabb szelet dinnyéhez egy újabb karéj kenyeret.
Hiába vártam, se vele, se gyerekkorom másik meghatározó alakjával, a Rézfaszú Bagollyal nem találkoztam soha. Kettejük közül az utóbbi minden alkalommal szóba került, ha nem akartam időben lefeküdni, pedig igazán rá voltam kíváncsi, nem Lőrincre, aki gusztustalanságokat csinál a dinnyével. Minden este elhatároztam, hogy ébren maradok, és jól megnézem magamnak a Baglyot. Persze sosem sikerült. Ennek ellenére bizton állítom, hogy a Rézfaszú Bagoly igenis VAN, míg Lőrinc csak egy időpont, egy nap a naptárban, onnantól már leveses, vízízű, kásás húsú a dinnye, ez az időpont a dinnyeszezon végét jelöli.
Pontosabban jelölte, régebben. Ráadásul amiről beszélek, az a későbbi, a szeptemberi Lőrinc. De ennek ma már semmi jelentősége, most már áprilisban tele van a szuper meg a sarki zöldséges importdinnyével, szegény Lőrinccel kicseszett a globalizáció.
De más is változott. Hosszú ideje nem szabad már lékelni a dinnyét. Régebben kopogtatás után ráböktünk egyre, azt megvágták. Emlékszem, volt, hogy meg se kóstoltuk, a mama bölcsen bólintott egyet: reped, jó lesz. Ha nem repedt, nagyot haraptunk a jobb időket látott fanyelű hosszú késről kínált piros háromszögből, és cipeltük haza.
Gyerekkoromban a csíkos dinnye még ritkaság volt, a fekete (igazából mélyzöld) dinnye volt a görögdinnye. A hosszúkás tökdinnyét nem, a sárga bélűt viszont nagyon szerettem.
Fotó: Fortepan
A dinnye mindenhol velünk volt: otthon mindig volt, de vittük a strandra, ástunk neki gödröt, és a Sugóban hűtöttük, vittük a ház elé, ha bandáztunk. Ha volt dinnye, minden volt. De legfőképp nyár és szabadság.
A magját kiszárítottuk, és nyakláncot meg karkötőt fűztünk belőle. A héját bedobtuk a tyúkoknak, vagy felszeleteltük, és megették a disznók.
|
Hogyan vegyünk és hogyan tároljuk a görögdinnyét? Hagyatkozzunk az érzékeinkre: a görögdinnyét kopogtassuk meg. Az érett dinnye mély, kongó hangot ad. Ha a kopogtatás után magas, éles hangot hallunk, a gyümölcs éretlen. Túlérett akkor, ha a kongatás során a hang tompa vagy nem visszhangzik. Ha van, vizsgáljuk meg a szárát. Ha a gyümölcs szára száraz, a dinnye érett. Ne ijedjünk meg attól, ha a dinnyén nagy sárga folt van, itt érintkezett a földdel. Azért sárga, mert itt nem érte a nap, ettől még lehet érett és édes. Persze ne várjunk csodát: a dinnye a száraz, napsütéses időt kedveli, az aszályos, forró nyár kedvez neki. Esős, meleg időben csak nő, de édes nem lesz tőle, arról nem a termesztő tehet. A görögdinnye nem utóérő, és nem tűri a hideget, szóval ne tegyük hűtőbe, hűvös helyre tegyük. Ilyen helyen azonban 2-3 hétig is eláll. |
Aztán leszoktam róla. Volt nyár, hogy nem is ettem. A volt férjem nem szerette, én eleinte felcipeltem a negyedikre egyet-egyet, aztán rájöttem, hogy nem tudom megenni, kidobni sajnáltam, a hűtőben megtaknyosodott, szóval, mire szeletet is lehetett venni, elfeledkeztem róla.
Fotó: Fortepan
Az utóbbi években megint megjelent az életemben a dinnye.
A jelenlegi férjem lelkesen cipeli haza, aztán még lelkesebben hűti a kútban, és gyermeki örömmel csucsogtatja szét az asztalt a teraszon. Én meg csak morgok, mint a bóhás kutya, miközben piszkálgatom ki a magokat a kislányunknak, hogy
bezzeg régen paradicsom is meg dinnye is csak augusztusban volt, most meg június elején vágják utánunk, egyébként is minek kell most dinnyét enni, most epret kéne enni, mert annak van szezonja.
De a morgásommal nem foglalkozik senki. Úgyhogy morgok tovább, hogy ezek a tökszáron érett, hóka, csíkos dinnyék, ehh, ha tudnák, régen milyen dinnyék voltak. Az Én időmben. Ez meg itt piros tök, nem dinnye. Kis kígyóuborkaíze mintha lenne, de görögdinnyeíze, na, az nincs.
A morgásommal továbbra sem foglalkozik senki, eszik a dinnyét kora nyártól. Augusztusban néha kitört egy sárga versus görög háború, amiből rendre én kerültem ki vesztesként, és sértődötten eszegettem a cukordinnyét is. Egyedül. Nem tudják ezek, mi a jó.
Két évvel ezelőtt aztán történt valami, ami megváltoztatott mindent.
Levettem a polcról Segal Viktor Piknik c. könyvét. A szakácskönyv nemcsak az egyes ételekhez való viszonyomat változtatta meg örökre, hanem a dinnyével való kapcsolatomat is új alapokra helyezte.
Fotó: Fortepan
Segal Viktor szerint “a görögdinnye az egyik legtökéletesebb természeti csoda: nemcsak magában és gyümölcssalátákkal finom, hanem keverhető zöldségekkel és sós ételekhez megszokott fűszerekkel is”.
És hogy ezt milyen komolyan gondolja, arra bizonyíték a könyvben egy kép, amin egy kislány áll egy nagy szelet dinnyével. A dinnyeszelet tetejére fetasajtkockák vannak tűzve. Mert recept nem kell, a recept ugyanis ennyi:
görögdinnye fetasajttal.
Hogy ez mennyire addiktív? Nos, a görögdinnye (fetasajttal) gyerekkorom után ismét egy fogás lett: azóta ez egy augusztusi vacsora.
És itt koránt sincs vége, mert jön egy saláta is, szintén a Piknik c. könyvből – szkeptikusok, vigyázat, kapudrog!
Görögdinnye-paradicsom saláta
Hozzávalók (4 adaghoz):
– 1,5 kg görögdinnye kimagozva, 2×2 centis kockákra vágva
– 4 érett paradicsom 1,5×1,5 kockákra vágva
– 1 kisméretű lila hagyma
– 3 evőkanál olívaolaj
– 1/4 citrom leve
– 1/2 teáskanál togarasi (vagy más csípős fűszerkeverék, elhagyható)
– só, bors
A görögdinnyét a paradicsommal együtt keverőtálba tesszük. Elkészítjük a salátaöntetet: a lila hagymát, az olívaolajat és a citrom levét alaposan keverjük össze, öntsük rá a dinnye- és paradicsomkockákra. Sózzuk-borsozzuk. Ha kedveljük a csípőset, szórjuk meg togarasival (japán csilikeverék) vagy más csípős fűszerkeverékkel. Dobozban órákig eláll, akár bekeverve is.
