Gasztro

Sportot csinált az éttermi bliccelésből a tárnoki nő

Elfogott a rendőrség egy 31 éves nőt, aki egy hónapon keresztül járta Budapest elegáns éttermeit, majd rendre jóllakottan, de fizetés nélkül távozott. November végén aztán elhagyta a szerencséje, és a rendőrségen találta magát.

A napokban befejezte a nyomozást a rendőrség a 31 éves tárnoki Sz. Tímea ügyében, aki három hét alatt négy budapesti étteremben fogyasztott, majd fizetés nélkül távozott. Közel százezer forintos kárt okozott ezzel az éttermeknek.

Légy a levesben

Tímeát végül 2016. november 20-án fogták el, amikor egy belvárosi étteremben vacsorázott, majd ott sem akart fizetni. A nő először az ételre panaszkodott, de végül már azt a számlát sem akarta kifizetni, amelyből levonták a kifogásolt ételt. A nő azt mondta, hogy nincs nála pénz, ezért nem hajlandó fizetni. Az étterem alkalmazottai ekkor hívták a rendőröket, akik a nőt a helyszínen elfogták.

A rendőrök Tímeánál – állítása ellenére – készpénzt találtak, amely elegendő lett volna a számla kiegyenlítésére.

A csalás miatt indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték, és a keletkezett ügyiratot a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése