nlc.hu
Gasztro
Disznóvágást tartottak egy tapolcai iskola udvarán

Disznóvágást tartottak egy tapolcai iskola udvarán

A szülők egy része felháborodott, az igazgató szerint oktató jellegű volt a disznóvágás.

„Alsós gyerekeknek kellett végignézni a disznó darabolását, az egyik másodikos sírva mesélte, hogyan dőlt a leölt állatból a vér. Hogyan történhetett ez meg szervezetten, egy iskolában, az igazgató és tanárok közreműködésével?” – mondta el a Hvg-nek egy felháborodott szülő. A tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézményében hétfőn disznóvágás volt az udvaron.

A disznót egy másik helyszínen ölték meg, és kivéreztették, ezért az iskola igazgatója, Bajner Imre szerint ez konkrétan nem is volt disznóvágás. „Az érdeklődő tanulók önkéntesen, pedagógus kíséretében tekinthették meg a munkafolyamatokat, több tanuló tanári, tanítói vezetéssel élt ezzel a lehetőséggel – tette hozzá az igazgató. – A közreműködő pedagógusok tájékoztatást adtak a tevékenység néprajzi, biológiai, technikai, egészségügyi hátteréről.”

A kisgyerek panaszára, hogy az állatból dőlt a vér, azt mondta Bajner Imre, hogy ez nem lehetséges, mert ügyeltek arra a munkafolyamatok közben, hogy ez ne történhessen meg. A feldolgozott disznót végül a tanárok ették meg a karácsonyi összejövetelen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top