nlc.hu
Gasztro
Ne keresd a pincért ebben a kínai étteremben

Ne keresd a pincért ebben a kínai étteremben

Éjjel-nappal nyitva tart egy kiszolgáló személyzet nélküli étterem Kínában, ahol a pincéreket önkiszolgáló gépekre cserélték.

Nemrég nyitotta meg kiszolgáló személyzet nélküli éttermét a kelet-kínai Csöcsiang tartomány fővárosában az elsősorban levelekbe tekert ragadós rizsgombócairól híres, 97 éves múltra visszatekintő Vufangcsaj étteremlánc.

A cég az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portál által működtetett, Koupej nevű szolgáltatással együttműködve indította el az első, kiszolgáló személyzet nélküli éttermét.

A vendégek sorban állás nélkül, önkiszolgáló gépeknél vagy az okostelefonjukkal egy kódot beolvasva tudják megrendelni az ételeket, amelyeket azután ételszekrényekből tudnak átvenni. A 24 órás nyitva tartással működő étteremben nagyjából három percet kell várni egy-egy fogásra, és a vendégek napi ajánlatok közül is válogathatnak.

Az étterem forgalma 40 százalékkal nőtt az elmúlt hónapban. „A bérköltség ezzel szemben csökkent” – mondta Vang Sujing, az étterem vezetője, hozzátéve, hogy a személyzet létszáma a korábbi 13-ról 6-ra csökkent.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top