Gasztro

225 ezerbe került két pálinka, a rendőrök közbeléptek

A nyomozók elfogták annak a belvárosi szórakozóhelynek az üzletvezetőjét és személyzetét, akik újabb túlszámlázást követtek el külföldi férfiak sérelmére.

A budapesti József Nádor téri szórakozóhely újra kinyitott azután, hogy korábban túlszámlázás miatt bezárták. A hely új nevet kapott, de az üzletvezető és az alkalmazottak továbbra is maradtak. A nyomozás adatai szerint a szórakozóhely üzletvezetője, a 46 éves budapesti K. Valentina és az alkalmazottak, a 41 éves szintén budapesti D.-M. Ágnes, valamint a 33 éves szigethalmi O. Beáta január és március között újabb bűncselekményeket követett el.

A gyanú szerint az alkalmazottak becsábították a külföldi férfiakat a szórakozóhelyre, majd alkoholfogyasztásra bírták őket. Amikor a vendégek távozni akartak, fizetéskor a fogyasztás mértékéhez képest jelentősen magasabb összeget kellett fizetniük. Volt olyan eset, amikor pár pohár pezsgőért és röviditalért 180 000 forintot kellett fizetni, illetve két pohár pálinkáért 225 000 forintot kértek. Az alkalmazottak, hogy biztosan megkapják a pénzt, több esetben bankautomatákhoz is elkísérték a sértetteket, de voltak, akiktől ellopták a pénztárcájukat – írja a police.hu.

Az V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szerdán éjszaka otthonában elfogták az üzletvezetőt, valamint munkahelyükön a két alkalmazottat. A rendőrök a három nőt üzletszerűen elkövetett csalás, kifosztás és lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. K. Valentinát őrizetbe vették, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése