A pad thai világszerte ismert thai nemzeti étel, Bangkokban minden utcasarkon áll egy árus, aki három perc alatt elkészíti a wokban sütött tésztát zöldségekkel, csirkehússal, a tetején pirított mogyoróval és chilivel, lime-mal.
A pad thai eredete kapcsán már az is gyanakvásra ad okot, hogy ezt kizárólag pálcikával eszik a thaiok, míg a többi thai fogást inkább villával, kanállal. Ráadásul számos thai városban úgy hívják, hogy kway teow pad thai, ami’ thai stílusban elkészített kínai rizstésztát’ jelent. Továbbá a tészta gyors sütési módja abszolút a kínai, és nem a thai konyhatechnika jellegzetessége. Mindezek alapján elég logikusnak látszik az a feltételezés, hogy az ételt a kínaiaktól vették át.
A kínai kereskedők már a 8. századtól jelen vannak az országban, amikor pedig a 13. században a thai-ok és a kínaiak összefogtak az akkori közös ellenségük Burma ellen, még több kínai érkezett a mostani Thaiföld északi részére. Az lenne a csoda, ha semmi nyoma nem lenne a thai gasztronómiában a kínai hatásnak…
fotó: thinkstock
A pad thait Phibun thai miniszterelnök (1938-1944, 1948-1955) tette meg nemzeti eledelnek. A második világháború alatt az ország rizshiányban szenvedett, ezért arra biztatta a lakosokat, hogy ne rizst, hanem rizstésztát fogyasszanak, ami sokkal gazdaságosabb. Valamint az olcsó és fenséges étel a nacionalista érzéseket is erősíti. Phibun nyíltan üldözte a kínaiakat, ezért lehetséges, hogy pont ezért kiáltotta ki az ételt a thai konyha egyik különlegességeként, hozzáadva pár thai fűszert, szándékosan eltörölve a kínai „gyökereket”.
Indiai chicken tikka masala, a britek kedvéért
Kisebb csirke darabok masala fűszeres, krémes, joghurtos, paradicsomos, csípős narancssárga színű szószban – így lehetne egyszerűen megfogalmazni milyen is az híres indiai étel, aminek számos különböző változata létezik. Rizs vagy valamilyen indiai lepénykenyér (naan, chapati, roti) illik hozzá köretként.
Valószínűleg nincs olyan indiai étterem Európában, Angliában, amelyik meg merné tenni, hogy ne legyen a menün ez az étel, annyira imádják az emberek. Indiában persze más a helyzet, ott nem számít nagy dolognak, nem is rajonganak érte különösebben, nem is árulják minden helyen. A chicken tikka masala Angliában örvend a legnagyobb népszerűségnek, annyira, hogy Robin Cook úgy fogalmazott: ez „egy igazi brit nemzeti étel” . A beszédében elhangzott, hogy a britek kedvért készült el az indiai eredetitől eltérő szószos verzió.
fotó: thinkstock
Számos teória létezik ezzel kapcsolatban. Az egyik elképzelés szerint egy Angliába kivándorolt bangladesi séf igazította hozzá az indiai receptet az angolok ízléséhez, akik igencsak szeretik a szaftos ennivalókat; egy másik teória szerint egy pakisztáni szakács talált ki Glasgow-ban, Skóciában. Természetesen még az is a pakliban van, hogy mégis csak egy indiai fogás Pandzsáb tartományból…
A chili con carnéból a mexikóiak nem kérnek
A chilis babot ezeregy módon lehet elkészíteni, de ami általában szerepel a hozzávalók között, az a hús, a csili, a hagyma, a paradicsom. Manapság nagy divatja van, hogy kakaót, csokoládét, római köményt is adnak hozzá.
Az bizonyos, hogy a magyar közhiedelemmel ellentétben nem mexikói, hanem amerikai fogásról van szó – Texas állam hivatalos ételéről. Mexikóhoz pedig semmi köze nincs, a mexikóiak már magát a feltételezést is kikérik maguknak, semmilyen hasonlóság nem látnak az ő húsos-babos ételeik és a chili con carne között.
Egy legenda szerint a recept egy spanyol hölgytől származik, aki odateleportálta (!) magát a Texas területén élő indiánoknak, és megismertette őket Istennel, na meg a csípős marharaguval. Ennél sokkal valószínűbb az az elképzelés, hogy a Kanári-szigetekről a texasi Sant Antonio városába költözött spanyol családok hozták magukkal az alapreceptet a 18.században.
fotó: thinkstock
A legnépszerűbb amerikai teória, hogy a texasi cowboyoktól származik az ötlet, akik annak idején pörköltbe beledobtak pár csilit. Ebben csak egy dolog nem stimmel: a bab. Ugyanis a cowboyok anno nem adtak hozzá babot és paradicsomot sem.
Fish and chips
A legikonikusabb brit nemzeti eledel: panírozott hal (általában tőkehal) sült krumplival. A panír eredetileg liszt, víz, tojás keverékéből készült, de most már tesznek bele keményítőt, sütőport és sört is, hogy még ropogósabb legyen a hal bundája. De sem a rántott halat, sem a sült krumplit nem az angolok találták ki.
A sült krumpli a belgától vagy a franciáktól származik. Úgy szól a fáma, hogy a 17. században, a Meuse-folyó mellett élő szegények nagy fagy idején nem bírtak halászni, ezért a hal alternatívájaként a háziasszony hal alakúra vágták a krumplit, majd kisütötték. Legalábbis ezt állította Jo Gerard belga újságíró. Az elképzelés hitelessége igencsak megkérdőjelezhető, ugyanis nem életszerű, hogy a szegény lakosok nagy mennyiségű zsírt pazaroltak volna a krumpli kisütésére, amikor amúgy is főtt krumplit fogyasztottak. Az pedig, hogy mikor érkezett a krumpli Belgium azon részére, szintén vitatott kérdés. De egy dologban megegyezik a szakirodalom, hogy a sült krumpli „feltalálásához” a belgáknak vagy a franciáknak van közük.
A rántott hal pedig az egyik legfontosabb szefárd zsidó étel volt, ami az angolokhoz a bevándorlók révén került. Amikor az Ibériai-félszigeten is bevezették az inkvizíciót, azzal a zsidók számára elkezdődött a népüldözés egyik újabb nagy hulláma. A zsidók, kereskedők lévén, leginkább a nagyobb kikötővárosokba menekültek, így szép számmal érkeztek Londonba is.
fotó: thinkstock
A sült krumplit és a rántott halat valószínűleg Joseph Malin Londonban élő zsidó párosította össze az 1860-as években, de sokak szerint már ötven évvel azelőtt is létezett ez a kombináció. Ami bizonyos, hogy a 19.században az East End már tele volt fish and chips árusokkal, bódékkal.
A töltött káposzta sem magyar találmány
Azt gondoljuk, hogy a káposztába becsavart hús a magyar gasztronómia egyik legkitűnőbb invenciója, holott számos nemzetnél megtalálható, nekünk pedig a törökök mutatták be.
Jelentős számú török élt a hódoltság idején Magyarországon, nekik pedig nyilván hiányoztak a hazai ízek, ételek, ezért a tömegesen behozott árucikkeknek köszönhetően a magyar konyha gyökeresen átalakult. A töltött káposzta (a török szárma) receptje valamikor a 18. században terjedt el.
A káposztát addig is ettünk, leginkább főve, levesként, tejfelesen-kaprosan, savanyítva, szalonnával vagy épp nyersen. Török hatásra kezdtük el megtölteni a káposztát hússal, és mivel a pirospaprika is a törököktől származik, ezért a hús ízesítése is megváltozott. Először csak a parasztok főztek pirospaprikával, majd a nemesi réteg körében is elterjedt, és kiszorította az addig használt fűszereket. Annak idején leginkább gyömbért, sáfrányt és bazsalikomot használtunk. Található olyan régi töltött káposzta recept (Misztótfalusi Kis Miklós: Szakácsmesterségnek könyvecskéje), ahol a húshoz borsot, sót és gyömbért adnak.
Fotó: MTI/Bugány János
Az ételeink nagyobb része amúgy is francia, olasz, török eredetű. Ez utóbbi egyértelmű, hiszen hazánk százötven évig az Oszmán Birodalom része volt, így nemcsak főételeket köszönhetünk nekik. Csupán „pár” dolgot hoztak be a török kereskedők: többek között a paprikát, paradicsomot, kukoricát, padlizsánt, mákot, barackot, cseresznyét, meggyet, a kávét, na és a dohányt.
A cikkhez felhasznált források:
Balogh András: Délkelet-Ázsia történelme
Chicken tikka masala row grows
Nyitókép: thinkstock
