Minden kisgyerekes anya álma, hogy a gyereke vígan, dalolva, naponta lehetőleg ötször étkezzen, szó nélkül megegye a főzeléket, a spenótot, ebédre a leves-másodikat, önként kérjen repetát és elfogyassza az uzsonnát. És mindezt szeresse is.
Magyarul azt, hogy jó evő legyen a gyereke. A gyerekek azonban magasról tesznek a napi ötszöri étkezésre, az egészséges étrendre, és ha tehetnék, egész nap csokis croissant-t meg csokit ennének. Egy kis vattacukorral vagy fagyival.
A közös étkezések sok családban egyáltalán nem a bensőséges hangulatról, együttlétről szólnak, hanem állandó feszültségforrássá válnak, ahol sokszor hangos vita fakad a gyerek evéséből, aminek még többször sírás a vége. Amitől aztán mindenki rosszul érzi magát. A szülők idegesek, indulatosak, a gyerek szomorú vagy dühös, a családi ebédek, vacsorák pedig rémálommá válnak.
Sokat tehetünk azért, hogy a gyerek jól érezze magát étkezés közben, és ne szorongásai helyszínévé váljon a terített asztal. Például azzal, miket mondunk neki evés közben, után. A következő mondatok lehetőleg ne hagyják el a szánkat:
1.) Addig nem állsz fel az asztaltól, amíg meg nem eszed!
A gyerek nyilván nem fogja megenni, már csak dacból sem. Van olyan barátom, aki élénken emlékszik az anyja és közte elfajuló tökfőzelék esetre: az esti mese kezdetéig ült az ebédre kimert étel előtt, eleinte dühösen és haraggal, aztán azon gondolkodott, ki unja meg előbb, ő vagy az anyja. Mert enni csak azért sem fog. A tökfőzeléket egy életre megutálta, enni pedig nem szeret, annyit cseszegették gyerekkorában. Az evés nemcsak létfenntartás, hanem élvezet is, ne fosszuk meg ettől a gyereket, és ne büntessük az asztalnál!
2.) Amit kimertünk a tányérodra, azt meg kell enni!
Nem, nem kell. Annyit kell enni, amennyi jólesik, és nem annyit, amennyi a tányérban van. Pont. A felnőttek gyakran sokkal több ételt akarnak megetetni a gyerekekkel, amennyire nekik szükségük van, rosszul mérik fel a befogadóképességüket, ennek az eredménye újra csak a vita. Ha a gyerek már nagyobbacska, engedjük meg neki, hogy szedjen egyedül, a kisebbeknek pedig mondjuk azt, jó étvágyat, ha megetted, és kérsz még, szívesen szedek neked újra!
3.) Na, ki lesz az angyal? (Ki lesz a győztes?)
Az ebéd, a vacsora nem lóverseny. Éppen elég felnőtt eszik rohanvást, hatalmas falatokat alig megrágva, netezés, olvasás vagy tévénézés közben. Lapátolják be a kaját, közben már azon jár az eszük, hogy evés után mi mindent kell megcsinálni, elintézni. Ez nem evésélmény, ez nem az evés kultúrája, ez egy rossz szokás, aminek gyomorfájdalmak és elhízás a vége. Ráadásul így mértéktelenségre szoktatjuk a gyereket, hiszen az evőverseny a gyorsaságról szól, és nem arról, hogy addig együnk, amíg az jólesik, és elűztük az éhség érzését.
4.) Ez neked ebéd volt? Pfff, nem ettél semmit!
A negatív minősítés a gyerek egész lényére hat, ezeket a mondatokat nem úgy éli meg, hogy az étkezését kritizáltuk, hanem úgy, hogy őt magát. Nem fogja érteni, azt szűri le belőle, hogy ő maga nem jól csinált valamit. Ha valamitől rosszul érezzük magunkat, úgy érezzük, hogy rosszak vagyunk, nem tudunk teljesíteni, nem vagyunk benne jók, azt nem fogjuk szeretni. Az evést sem, nyilván.
5.) Más gyerek bezzeg örülne, ha ilyet ehetne!
Ő meg annak örülne, ha nem kéne neki ezt enni. A gyerekek nem képesek az ilyen jellegű összehasonlításokra, és az empátiára is igen korlátozott mértékben. Azt sem fogják fel, hogy vannak jövedelmi különbségek, vannak szegényebbek és gazdagabbak, sőt, Etiópiáról sincs túl sok információjuk, úgyhogy az ilyen mondatoknak azonkívül, hogy hülyét csinálunk magunkból, sok értelme nincsen, a gyerek nem fogja fel, mit akartunk neki mondani.
6.) Ha megeszed az ebédet/vacsorát/főzeléket, akkor kapsz édességet!
Könnyű beleszaladni, ajaj. A gyerek ebből csak annyit ért, hogy a desszert a „rendes kaja” után jön. Így beletúr kettőt a villával a bolognaiba, lehet, hogy egy falatot a szájához is emel, és boldog vigyorral az arcán várja a sütit. Hiszen ő végzett az ebéddel. Logikus, nem? Gyerekként az, higgyétek el. A desszert nem jutalomfalat, nem kell kiérdemelni, pláne nem evéssel. A desszert az étkezések egyik fogása. Ráadásul egy olyan fogás, amelynek nem feltétlenül van mindennap helye a menüben. Ha a helyén kezeljük a desszertet, és nem csinálunk belőle ikont, a gyerek is a helyén tudja kezelni. A sóvárgás és a függés ugyanannak a kutyának a kölyke.
7.) Még nincs kész az ebéd, ha éhes vagy, egyél egy joghurtot!
Nem, a helyes mondat ebben az esetben az, hogy még nincs kész az ebéd, egy kicsit még várni kell. A gyerek nem lesz rosszul, nem esik le a vércukra olyan mértékben, ami az egészségét veszélyezteti, és nem áll meg a növekedésben attól, ha fél órát várnia kell, hogy elűzhesse az éhségét. Nem kell joghurt, pár falat, pár szelet alma vagy egy krémtúró. Megeszi, az éhsége csillapodni fog, igen. Pontosan egy órára, amíg a család többi tagja befejezi az étkezést, és feláll az asztaltól. És persze elkezdődhet a veszekedés, hogy az előbb olyan nagyon éhes voltál, majd belehaltál, most meg nem eszel semmit! És folytatódhat úgy, hogy most akarsz enni, mikor mindenki befejezte, elpakoltam, és végre leülnék öt percre nyugodtan? Persze, hogy most, hiszen most lett megint éhes. Az éhség nem ellenség, nem kóros állapot, a gyereknek meg kell tanulnia tűrni, kezelni. A türelem egyébként is elég ritka kincs mostanában.
8.) Fúj, de utálom ezt a kaját! Milyen gusztustalanul néz ki ez a főzelék, meg nem enném! Dehogy eszem salátát, mi vagyok én, kecske? Csak a pörkölt az embernek való étel, azt mondom! Jézusom, már megint bűnözök ezzel a szelet tortával!
Minden szülő álmából felverve is tudja a leckét: a gyerek utánzással tanul, a példából tanul. Persze ez nem jut eszünkbe akkor, amikor a tartalmas időtöltésről tartunk kiselőadást úgy, hogy kétszer pillantunk fel a hírfolyamból, vagy amikor ételeket minősítünk különböző stílusban. Ha csak a kecske eszik salátát, és mi soha nem vetemednénk rá, mert nem finom, akkor vele miért akarjuk megetetni? Ha gusztustalan az étel, akkor neki miért abból merünk? Ráadásul a gyerekek sokszor meg sem kóstolják az ételeket, elég, ha az oviban a barátjuk azt mondja, hogy a brokkoli pfuj, ennyi elég ahhoz, hogy hozzá se érjenek. Jobb esetben egy ideig, rosszabb esetben soha többé.
9.) Tessék megenni, mert nagyon egészséges! Edd meg, mert ebben sok a vitamin! Meg kell enni, mert ez tele van egészséges anyaggal, amire szüksége van a szervezetednek! Ilyet mi nem eszünk, mert ez full szénhidrát, és semmi értelme!
Bla bla bla, blablablablabla. Esetleg mondjuk kínaiul is, annyit ért meg belőle. Egy négy-ötéves gyereknek fogalma sincs olyan dolgokról, mint a tápanyag, a lassan felszívódó szénhidrát, a kalória. Felesleges, sőt lehet, hogy számára ijesztő is. Az étel számára étel, és pont. Nem kell túlmisztifikálni, nem kell az ételt érthetetlenné tenni számára. Amit nem értünk, nem szeretünk, lehet, hogy tartunk is tőle. Az ételtől nem kell tartani, nem medve.
10.) Hagyd, majd én megeszem!
Ez elsősorban neked káros. A gyerek ebből azt tanulja meg, hogy az anyja/apja egy konyhamalac. Vagy egy organikus szeméttároló. Ráadásul te ettől két év múlva körülbelül hét kilóval leszel több. Megéri?
Nyitókép: Thinkstock
