Itt a szép ősz, amikor legszívesebben mindenbe sütőtököt tennék. Teszek is, az új kedvencem a sütőtökös palacsinta, ami – ki nem találnátok – palacsintatészta finomra reszelt sütőtökkel felütve és egyenként kisütve. Extra bónusz nyelvtörő: mondjátok gyorsan háromszor egymás után hangosan: pumpkin pancake. Nem fog menni.
De ha már pancake, ami abban különbözik a palacsintától, hogy nem nagy és lapos, hanem kisebb és párnaszerű, akkor mindenképpen meg kell locsolni valami sziruppal. Autentikus formában természetesen juharszirup menne rá, attól lesz teljes a mutatvány.
Pumpkin pancake, pumpkin pancake, pumpkin pancake. Leírni könnyebb, mint háromszor kimondani
Fotó: Belső Olga
Csakhogy van egy kis baj a juharsziruppal, vagyis inkább kettő. Az egyik az, hogy ár-érték arányban nem érzem annyira meggyőzőnek, konkrétabban: nem szívesen fizetek ki akciósan 4500 forintot egy literért. Akkor már inkább mézet veszek. A másik pedig a karbonlábnyoma: fekete öves környezetvédőként viszonylag nehezen törődöm bele, hogy Amerikánál közelebb ne lehetne találni valami édes szirupot, amivel már-már dekadensen édessé, lucskossá és tízmillió kalóriássá tehetném a palacsintánkat.
Gyerekkorom egyik kedvenc és máig meghatározó olvasmánya volt Laura Ingalls Wildertől a Kicsi ház a nagy erdőben. A család – apa, anya és a három kislány – az amerikai vadon közepén éltek egy gerendaházban, és mindent maguknak állítottak elő, a sonkától a szalmakalapig. Na jó, sóért meg szögért évente kétszer bementek a faluba, de egyébként teljesen önfenntartók voltak.
Az egyik fejezetben éppen jávorszirupot főztek, amit minden bizonnyal cukor helyett, édesítésre használtak, hát én azt a részt imádtam. Ők is, mert bulit csináltak belőle, összegyűlt a rokonság, nagy üstben főtt a jávorszirup, és táncoltak egész éjjel. Ez nekem annyira tetszett, hogy egész gyerekkoromban jávorszirupot akartam főzni. Ki is tanultam a könyvből a metódust, a hegyi juhar nedvének a begyűjtésétől a főzésig, de anyám határozottan kitartott mellette, hogy mifelénk nemigen szokás az ilyesmi, úgyhogy nagy duzzogva letettem róla.
Egészen mostanáig. A sütőtökös pancake-ről ugyanis eszembe jutott a jávorszirup, ami ugyanaz, mint a juharszirup, meg az is, hogy múlt hétvégén szüretelni voltunk a Balatonnál, ahonnan két palack extra szűz musttal tértünk haza. Azért extra szűz, mert az első csorranást kaptuk, az a legfinomabb: amikor még nincs benne a kipréselt héj meg a szárak fanyarsága, csak a csupa cukor, tiszta szőlőlé. Annyira azért nem vagyunk sztahanovisták, hogy leszedegessük a szemeket a szárról.
Aminek pedig ilyen magas a cukortartalma, abból minden bizonnyal szirupot is lehet főzni – gondoltam, és neki is álltam kiforralni a mustot. Majdcsak lesz belőle valami.
Feltettem forrni fél liter mustot lassú tűzön, tapadásmentes edényben. Hagytam, hogy dolgozzon, nem türelmetlenkedtem. Nagyjából egy óra múlva éreztem, hogy kezd sűrűsödni, akkor elzártam a gázt, és különlegesen erős jellemre utaló módon türelmesen vártam, hogy kicsit kihűljön, ahelyett, hogy szétégettem volna vele a nyelvem.
Megérte, mert rövidesen tényleg sziruppá szilárdult, amit vicces mintákban lehetett csorgatni a palacsintára. Az íze valami elképesztően intenzív, édes, kissé fanyar bogyós lekváréra hasonlít, és nem is olyan tiszta, mint a méz vagy a juharszirup. Teljes kihűlés után az állaga is inkább kissé lekváros, szemcsés, sűrű. Viszont nagyon finom, instant édességvágy csillapítására is príma, ráadásul kiadós, elég belőle elnyalogatni egy kávéskanállal, hogy beálljon a cukorkóma.
Akkor sem írjuk le, hogy gasztroajándéknak is tökéletes!
Szóval, ha szüreten jártok, feltétlenül mentsetek magatoknak egy üveg mustot, és próbáljátok ki a pekmezt. A mustszirup ugyanis, mint utólag megtudtam, nem az én találmányom, hanem több száz éve létezik. Magyarországra a török hódoltsággal került be, ami eléggé logikus, mivel a muszlimok, ugyebár, nem isznak bort, ellenben termelnek szőlőt, mert kell mazsolának. Van ugyanakkor az a szőlőmennyiség, amiből már nem lehet csak mazsolát készíteni, a nedvességtartalom jó részétől megszabadított szirup viszont sokáig eláll, és nagyon hasznos találmány. Pekmez vagy peszmeg néven is ismert, már akinek.
Mit lehet még vele csinálni, azon kívül, hogy palacsintára csorgatjuk?
Adhatjuk sajtok mellé, különösen a penészes, kék sajtokkal képez izgalmas kontrasztot, de az uncsi, ipari sajtokat is feldobja, ha csak az van otthon.
A mustszirup édessége és fanyarsága a máj ízét is remekül kiegészíti és ellensúlyozza, pástétomok mellé remek választás.
Csorgathatjuk salátára, különösen a fanyar zöld levelek, mint például a rukkola kézenfekvő kiegészítője lehet.
És természetesen használhatjuk lekvárként pirítósra, süteménybe.
Végül pedig a sütőtökös palacsinta receptje, ha kedved támadt volna rá:
Robotgéppel finomra aprítok egy szelet sütőtököt, nagyjából egy csészényire lesz szükség. Hozzáadok egy tojást, egy csipet sót, egy kiskanál sütőport, egy csipet fahéjat, fél deciliter tejet, jól elkeverem, és a végén belekeverek egy csésze lisztet. Kiolajozott serpenyőben egyenként kisütöm mindkét oldalukat. Nem kell, hogy befedje az egész serpenyőt, inkább a közepére tegyünk fél merőkanálnyi tésztát, hogy pufi párnákat kapjunk.
Tálaláskor meglocsoljuk bőven mustsziruppal (habár sima musttal nyakon öntve is finom), és adhatunk hozzá bogyós gyümölcsöket vagy amit szeretnénk.
