Az évszázad közepén valószínűleg már nem terem meg a burgonya Magyarországon. Mindössze egy évtizedünk maradt arra, hogy a Föld klímájának védelme érdekében hathatós intézkedések történjenek
– mondta a klímaváltozás veszélyeiről szólva Ürge-Vorsatz Diana, a CEU professzora, a kormányközi klímavédelmi testület egyik alelnöke az InfoRádióban.
Ürge-Vorsatz a múlt heti katowicei klímacsúcs eredményeiről beszélt a rádió műsorában. Elmondása szerint a klímacsúcson óriási lépést tettek az államok, hiszen sikerült megállapodniuk a párizsi klímaegyezménnyel kapcsolatos szabálykönyvben. „Most már nemcsak a cél van meg, illetve az, hogy hová kell eljutnunk, hanem az is, amin keresztül” – mondta erről.
A szakember ugyanakkor azt is elmondta: a nagy világpolitikai cél, vagyis bolygónk legfeljebb 2 fokos hőmérséklet-emelkedésének engedése szerinte nincs arányban azzal, amit az egyes országok elvállaltak, így a megállapodás nem lesz elegendő a cél tartásához.
Ugyanakkor amiben most megállapodtak – a kibocsátások mérésében, az adatok jelentési rendjében és ellenőrzésében –, nagyon nagy eredmény, és előrelépés, hogy sikerült ilyen szigorral eljárni a részletekben
– mondta.
A professzor emellett azt is kihangsúlyozta, nagyjából egy évtizedünk van arra, hogy nagyon jelentős változások történjenek, 2030-ra konkrétan a felére kellene csökkennie a kibocsátásnak ahhoz, hogy élhetőbb bolygón lakjunk. Véleménye szerint akár az ő időskori életét is 5-10 évvel is megrövidítheti egy-egy keményebb hőhullám, ami a globális felmelegedés miatt várható.
Ma Magyarországon a Lyme-kór előfordulása háromszor gyakoribb, mint egy-két évtizede, és az évszázad közepére már a burgonya sem fog megteremni nálunk
– figyelmeztetett.