Országszerte összesen 2100 ellenőrzést folytattak le a Nébih szakemberei a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első időszakában, ami az előző évhez képest mintegy ötszázzal több vizsgálatot takar. 2018. december 16-ig a feltárt szabálytalanságok miatt az ellenőrök 62 alkalommal figyelmeztetést, 14 esetben a tevékenység korlátozását, míg 67 ügyben – 4,1 millió forint nagyságrendben – bírság kiszabását alkalmazták szankcióként – írja honlapján a hivatal.
A széles körű szemle a boroktól és pezsgőktől kezdve a szaloncukrokon, édességeken át a hús- és haltermékekig terjed, beleértve a füstölt húsokat és a virsliket is.
Az előző év első időszakához képest emelkedett a forgalomból kivont élelmiszertételek aránya: 10 499 ellenőrzött tételből 249 esetében hozták meg ezt az intézkedést a szakemberek, amely 19,5 tonna élelmiszert jelent, ami az összes mennyiség 2,4 százaléka. Az ok legtöbbször a lejárt fogyaszthatósági vagy minőségmegőrzési idő volt, de esetenként jelölési hiba is előfordult.
Elszomorító adat, hogy a piacokon és a karácsonyi vásárokon eladásra kínált szaloncukrok és egyéb édességek 10 százaléka lejárt termék volt. Örömteli azonban a Budapest belvárosi vásáraiba kitelepült szeszesital-forgalmazók szabálykövető magatartása, akiknél a 336 vizsgálat alá vont tétel alkoholtartalma megegyezett a termék jelzésén feltüntetett értékkel, és a nyomon követési előírásoknak is megfeleltek. A vidéki ünnepi vásárokon feltárt hiányosságok miatt 78 kitelepült vendéglátó üzletből 3 működését kellett felfüggeszteni, egyet pedig figyelmeztetésben részesíteni.
A Nébih laboratóriumaiba mintegy 80 minta érkezett, vizsgálatuk jelenleg is zajlik. Az eddig elvégzett érzékszervi vizsgálatok alapján két termékkel szemben merült fel kifogás, mindkettő emberi fogyasztásra alkalmatlan dióbél.