Kóláért hisztériázott az asszony a repülőn

nlc | 2019. Március 29.
Már indulás előtt is gondok voltak a spanyol nővel, akit végül a rendőrök vittek el.

Egy Lisszabonból Malagára tartó repülőn hisztériás rohamot kapott egy spanyol asszony, mégpedig azért, mert Pepsi kólát akart rendelni, a légikísérők viszont közölték vele, hogy csak gyümölcslét tudnak felszolgálni. A nő kezében egy laposüveg volt, melyből tirádái közepette olykor nagyokat húzott. Mint kiderült, az alkoholt akarta volna összekeverni a kólával. Végül azért sikerült meginnia anélkül is.

A jelenetet egy brit turista rögzítette, aki a nő mögötti sorban ült a gépen.

A férfi azt mondja, ez az asszony volt a legrosszabb utastárs, akivel repülőgépen valaha is találkozott. Amellett, hogy zavaró volt, attól is tartani lehetett, hogy esetleg valami olyat tesz, amivel másokat is veszélybe sodor.

Hozzátette, már indulás előtt is akadtak gondok a nővel, ugyanis ő volt az utolsó, aki felszállt a gépre, az összes többi utas rá várt. Amikor megpróbálta elfoglalni a helyét, ráesett egy másik utasra, a táskáját pedig nem volt hajlandó a csomagtartóba tenni.

Botrányos viselkedése miatt az asszonyra a malagai reptéren már rendőrök vártak, le is tartóztatták.

A járat egy másik utasa megjegyezte: a légitársaságoknak szigorúbban ellenőrizniük kellene, kiket engednek fel a repülőgépekre.

via

Exit mobile version