Gasztro

Rendhagyó ötlet légi utazáshoz: ne a fedélzeten egyél!

Az egyik légitársaság új megoldást kínál utasai élelmezésére, amelyre azonban nem a repülés során kerül sor.

A Fiji Airways nemrég bejelentette, hogy rövidesen új szolgáltatást indít, először csak a business classon utazó utasai számára – írja az Airportal.hu. A Dine on the ground szolgáltatás lényege, hogy az utasok még indulás előtt, a földön fogyaszthatják el a választott ételeket. 

A lépésre azért került sor, mert a légi közlekedés során gondokat okozhat a „soron kívül” elfogyasztott étel, megzavarhatja a szervezet alvást is szabályzó cirkadián ritmusát, ráadásul a repülőgép kabinjának alacsony nyomása az emésztésnek sem tesz jót. 

A Fiji Airways járatain azért ezután is lehet majd könnyebb fogásokat fogyasztani (Fotó: iStockphoto)

A Fiji Airways ezért először felmérésben vizsgálta, hogyan viszonyulnak az utasok a fedélzeti étkezéshez: az eredmények szerint átlagosan 31 százalékuk kihagyja a gépen elérhető élelmiszereket, így viszont egy-egy járat után akár a gépre bekészített étel 38 százaléka is a szemétben végezheti. 

Mostantól azonban a business class utasok étlapról választva, még indulás előtt, kényelmes körülmények között jóllakhatnak. Ezentúl is lehet majd ételhez jutni a fedélzeten, de jellemzően könnyebb fogásokat, szendvicset, salátát vagy levest kínálnak csak az utasoknak.

A Dine on the ground szolgáltatás eleinte csak a Fiji Airways reggeli és éjszakai, jellemzően transzkontinentális útjain lesz elérhető. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top