Isteni cukkinikrémleves gorgonzolával

nlc | 2019. Április 21.
Tudjuk, hogy a brokkolikrémleves a nagy kedvenc, de ez a gorgonzolával bolondított cukkinis leves is őrülten finom tud lenni és persze könnyű és tavaszias is.

Ez a leves, bátran állíthatjuk, igazi kényeztetés, egy valódi „comfort food”, bármit is jelentsen ez a kifejezés. Szeretni fogjuk elkészíteni, hiszen nem kell hozzá túl sok hozzávaló és szakértelem sem, de szeretni fogjuk az ízét is, mert mindenféle túlfűszerezés nélkül is hozzák a szintet a belevalók.

Igazi csoda

Ezt persze csak akkor tudjuk majd meg, ha el is készítjük: lassan ízlelgetve átmelegít, megnyugtat, táplál és jóllakat. Könnyű, mégis ízgazdag. Ebbe a levesbe nem kell sem tejszín, sem lisztes habarás, ez önmagától lesz finom.

Hozzávalók:

Elkészítés:

  1. A cukkinit megmossuk, végeit levágjuk és lereszeljük. Majd a burgonyát meghámozzuk és felkockázzuk.
  2. A hagymát finomra felvágjuk, és 3 evőkanálnyi olívaolajban megdinszteljük. Majd adunk hozzá pár kanálnyi zöldségalaplevet és így pároljuk nagyjából 5 percig.
  3. Jöhet a lereszelt cukkini és a kockára vágott burgonya is a megpárolt hagymára.
  4. Felöntjük az alaplével és ízlés szerint sózzuk.
  5. Kb. 10 percig főzzük, míg a burgonya meg nem puhul.
  6. Ha elkészült, akkor egy kézi botmixerrel pürésítjük az egészet.
  7. Tálaljuk a forró levest gorgonzolakockákkal, frissen őrölt rózsaborssal és pár csepp olívaolajjal.
Exit mobile version