Az egész úgy kezdődött, hogy kaptam szombaton egy nagy láda meggyet. Vagyis, nem igaz, hogy így kezdődött, mert pont akkor érkezett meg anyukám a gyümölccsel, amikor én megtöröltem a kezem két láda szamócadzsem dunsztba rakása után. Ismerem a meggyet, ami a kertjében terem, a csengődi fajta, egyszerűen hibátlan: édes, ideális mértékben savanykás, lédús, illatos, imádom, de azért így, 12 kiló szamóca befőzése után már nem volt egészen őszinte a mosolyom, amikor megláttam.
Innentől kezdve próbáltam megúszásra játszani: hogyan lehet tíz kiló meggyet a lehető legkisebb energiabefektetéssel tartósítani? Mélyhűtőm nincs, a befőttet nem igazán eszi a banda. A rumos meggylekvár jó vonal, de hát lekvárunk már van, a sárgabarackfánkra meg már rá sem merek nézni, mindjárt leszakadnak az ágai, szóval lesz is még bőven.
És akkor jött az isteni szikra: álljon a tűzhely mellett 36 fokban, akinek nincs jobb dolga, kirakom a napra, lesz egy csomó aszalt meggyünk. Roppant okosnak éreztem magam, az aszalt meggyet ugyanis aranyárban mérik a piacon, tíz deka legalább hétszáz forint, az íze és az állaga viszont majdnem olyan, mint a gumicukor, két legyet ütök egy csapásra. A meggyet sem kell befőznöm, mégsem esik csorba a szupervumen identitásomon, és még a gyerekek is egészséges édességet esznek.
Mindenképpen le kell fedni (Fotó: Belső Olga)
Az aszalás az egyik legősibb tartósítási módszer, és azon az elméleten alapul, hogy ha a gyümölcsben (zöldségben, zöldfűszerben, gombában, sőt, húsban) lévő nedvesség eltávozik, ez esetben 20-25 százalék alá csökken, akkor a kórokozók nem tudnak megélni és elszaporodni benne. Lásd még: mazsola, ami aszalt szőlőszem, nincs is vele probléma egész évben.
Jó pár évvel ezelőtt Tunéziában jártunk, persze felmásztunk a város tornyába és lenéztünk a házak tetejére. Egészen csodálatos volt a látvány. Oké, az építészetnek is őszinte rajongója vagyok, de a kajának még annál is nagyobb, márpedig ott, ameddig a szem ellátott, a házak lapos, fehér tetején mindenhol piros paprika száradt ponyvára terítve. Innen nézve elég merész megoldásnak tűnt, de hát, biztosan tudják, mit csinálnak, ha nekik bevált.
A technika tehát egészen innentől kezdve adta magát. Odaintettem a teraszra a családot, leültettem őket az asztal mellé, gyártósorrá szerveződtünk (egyik mosta, másik a szárát tépkedte le, harmadik a magozó gépet üzemeltette, negyedik ellenőrizte, hogy tényleg kiesett-e a mag), és fél órával később ott állt kimagozva a tíz kiló meggy.
Viszonylag nehéz arról hosszan mesélni, hogy kitettem a meggyet napra, és harmadnapon kis is pipálhattam a tartósítás kérdését, ám mégiscsak érdemes kitérni bizonyos apró részletekre, amik alapvetően befolyásolhatják az aszalásunk sikerét. Dobtam én már ki ugyanis több kiló, aszalás közben bepenészedett szilvát.
Ha egy mód van rá, akkor rácson szárítsunk! Erre tökéletes például egy fakeretbe foglalt, erős műanyagból készült szúnyogháló is, de ha nincs ilyen készségünk, akkor sincs semmi baj, egy tányér vagy egy sütőtepsi is megfelel a célnak.
Éjszakára bevisszük és a sütőben folytatjuk (Fotó: Belső Olga)
Ezt az eszközt úgy érdemes megválasztani, hogy legyen hozzá megfelelő méretű tüll takarónk, amin átjár a szél, de megóvja a gyümölcsöt a szennyeződéstől. Erre mondtam, hogy elég merésznek érzem az arab módszert, mert a legyektől feltétlenül meg kell védeni az aszalványunkat.
A kánikula és a tűző nap ilyenkor a legjobb barátunk, viszont minden jónak vége szakad egyszer, és leszáll az éj. Nos, semmi baj, az eljárást a sütőben folytatjuk. Tapasztalatom szerint simán feltekerhetjük 80 fokra, ettől még nem forr fel a meggy, az íze nem változik, a benne lévő C-vitaminnak meg gyakorlatilag mindegy, hogy 60 vagy 80 fokon öljük-e meg. Sütőtől függően lehet, hogy nyitva kell hagyni az ajtaját, hogy távozhasson a gőz, erre is érdemes odafigyelni.
Aztán, ahogy feljön a nap, elzárjuk a sütőt és a gyümölcsöt újra kitelepítjük a napra. Az aszalás, ne legyenek illúzióink, nem egy rapid eljárás, sokkal inkább napokig tart, amíg végzünk vele. Ha nagyok a gyümölcsök, akkor akár 10 napig is türelemmel kell lennünk, ha aprók, mint a meggy, három nap alatt végezhetünk is. Akkor van készen az aszalt gyümölcs, amikor kettészakítva már nem ereszt magából levet, de még ruganyos, nem zörög. Habár nem volt rossz az az olívaolajban eltett aszalt paradicsom chips sem, amit 2012-ben sikerült, akkor még aszalásszűzként összehoznom, de azért nem szívesen ismételném meg.
Az aszalt gyümölcs ezek után papírzacskóban vagy üvegben, száraz helyen tárolva jó sokáig eláll. Nem kell félni, a gyümölcs – most már – koncentrált cukortartalma megvédi a penészedéstől. A sikeren felbuzdulva pedig lehet további ízekkel próbálkozni.
Hogy mire lehet használni az aszalt gyümölcsöt? Keverhetjük müzlibe, süthetjük sütibe, kalácsba, használhatjuk mazsolaként arab típusú ételekbe, vagy elmajszolhatjuk csak úgy, magában. Kínálhatjuk sajt mellé, készíthetünk belőle pálinkaágyat, ledarálva, magvakkal összekeverve készíthetünk belőle energiagolyót. Meg még ami eszetekbe jut.
