Gasztro

A nők szívéhez is a hasukon keresztül vezet az út

Eddig ezt a fenti kijelentést férfiakra vonatkoztatva ismertük, de mostanra már az is bebizonyosodott, hogy ugyanez igaz ránk, nőkre is. Teli hassal, kellemesen jóllakottan könnyebben kerülünk romantikus hangulatba, aminek persze megvan a tudományosan logikus magyarázata is.

Egyáltalán nem kéne, hogy meglepő legyen, de természetesen erre is készült már tudományos tanulmány. A Philadelphiában található Drexel Universityn Alice V. Ely járt utána, hogyan is működik a nők agya, miután jól befalatoztak.

Jóllakottan szebb a világ

A kutatásban részt vevő éppen jóllakott, illetve éhes nőknek romantikus élethelyzeteket megjelenítő képeket mutattak, miközben monitorozták az agyukat. A tanulmányban megállapítást nyert, hogy az agy örömközpontját sokkal inkább megmozgatták ezek a képek a jóllakott nők esetében, mint azoknál, akik éppen drasztikus koplalásba kezdtek bele. Van tehát tudományos bizonyíték az evési és a szexuális szokásaink közötti kapcsolatra: evés után a nők sokkal fogékonyabbak a romantikázásra.

Örömevés

Étkezés után ugyanis mi, nők sokkal nyugodtabbak, kisimultabbak vagyunk, nem lehet olyan könnyen felidegesíteni bennünket. Ebben a relaxált hangulatban aztán könnyen kedvünk támadhat az intim együttlétre is. Nem úgy éhesen, mikor már egy rossz nézéstől a plafonon vagyunk.

Az evéstől ugyanis bekapcsolnak agyunkban a jutalomért kiáltó áramkörök, aminek hála könnyebben megyünk bele a kellemes kimenetelűnek ígérkező kalandokba. A jól sikerült vacsorarandi tehát jutalommal kecsegtet. A megfelelő formában (gyertyafényes vacsora) szervírozott étel tehát afrodiziákum, és nem csak az eper, az osztriga vagy a csokoládé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top