Így készül az isteni rukola pesto

nlc | 2019. Június 30.
A pesto már nem csak az olaszoké. Amióta közkinccsé tették, megszerette a világ Olaszországon kívüli része is, és bőszen készíti otthon. Tegyünk mi is így, készítsük el rukolából a tökéletes pestót.

A pesto ezerféleképpen variálható, elsősorban tésztakence. Attól függően, hogy miből turmixoljuk össze nagyon sokféle lehet. A legismertebb a pesto alla genovese, azaz a zöld pesto, ami eredeti recept szerint friss bazsalikomból, fenyőmagból, olívaolajból, parmezánból és fokhagymából készül. Elsősorban tehát tésztaszósznak használják, de ízesíthetünk vele leveseket, kenhetjük frissen sült húsokra is. Ha nagyobb mennyiség rukola van otthon, és nem sikerült salátának elkészítenünk mindet, akkor daráljuk be alternatív zöld pestónak.

A frissen elkészült pesto hűtőszekrényben (zárt üvegben, olajréteggel a tetején) 2-3 napig is eltartható. egyébként jobb, ha kisebb adagokban lefagyasztjuk, majd mielőtt a tésztára tennénk, pár kanál főzővízzel tudjuk selymessé tenni.

Rukola pesto

Hozzávalók:

Elkészítés:

A rukolát megmossuk, lecsepegtetjük. A fokhagymát megpucoljuk, a sajtokat pedig lereszeljük. Az összes hozzávalót így betesszük egy késes aprítóba és pépesre turmixoljuk. Az olajat folyamatosan adagoljuk, figyelve arra, hogy megfelelő állagú legyen.

Exit mobile version