Sosem volt még olyan drága a vöröshagyma, mint jelenleg. Míg a tavalyi átlagára 196 forint volt, most 400-430 forintba kerül egy kiló – írja az Agrárszektor. A tavalyi magyar hagyma már januárban elfogyott, azóta külföldi terményt kínálnak a hazai piacon. Tavaly azonban az aszály miatt egész Európában kevés hagyma termett, ezért olyan magasak az árak.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarország 55-62 ezer tonna vöröshagymát termel évente, ebből 3 ezer tonnát exportál. A hazai termés általában a fogyasztás 75 százalékát fedezi. A behozatal 17 ezer tonna.
A portál úgy véli, hogy idén az északnyugat-európai termés határozza majd meg a piacot, ahol 10-14 százalékkal több hagymára van kilátás, mint tavaly.