Kitiltották a japánokat egy Isigaki szigetén lévő japán étteremből – írja az Oddity Central. Akio Arima, a Yaeyama Style tulajdonosa kerek perec közölte: ezentúl csak tengerentúli turistákat hajlandó kiszolgálni, mert honfitársai nagyon udvariatlanok.

Képünk illusztráció (Fotó: Unsplash)
„A japán turisták modora évről évre rosszabb, ezért szeptember végéig nem fogadunk japán ügyfeleket az éttermünkben. Ez idő alatt csak tengerentúli vendégeket fogadunk. A kellemetlenségért elnézést kérünk a helyi japán kuncsaftjainktól, és egyben a megértésüket és együttműködésüket kérjük” – áll az étterem ajtajára kifüggesztett tájékoztatóban.
Arima döntése komoly vitákat váltott ki az országban. A vendéglátóst sokan kritizálták a helyi turisták kitiltása miatt, ő mégis úgy érzi, helyes döntést hozott. A ramenező tulaja szerint a japánok fittyet hánynak az etikettre és a jó ízlésre: sokan anélkül foglalják el az asztalokat az aprócska étteremben, hogy fogyasztanának, de olyanok is vannak, akik a magukkal hozott ételekkel, italokkal ülnek be.
„A japánok azt hiszik, a vendégnek mindent szabad, nagyon sokan szenvednek a turisták modortalansága miatt” – érvelt Arima.