Gasztro

Az önkormányzat nem ad eleget, de a szülők ne vigyenek gyümölcsöt az oviba

Ellentmondásos helyzet alakult ki Óbudán, miután a helyi önkormányzat úgy döntött, az idei tanévtől ingyen gyümölcsöt és zöldséget ad minden óvodás csoportnak – a központi adag ugyanis nem elég, viszont van olyan kerületi óvoda, ahol a szülőknek mostantól tilos gyümölcsöt vinniük.

Három fürt sárga szőlő, egy paradicsom, fél pritaminpaprika, egy szem sárgabarack és négy kisebb szilva – ez mind egy teljes óbudai óvodás csoport „hivatalos” egy heti gyümölcs- és egyben zöldségadagja. Igen, ez pont annyi, amennyit még egy viszonylag rosszul evő kiscsoportos is megeszik egyedül pár nap alatt. Vagy még annál is kevesebb. Ennek ellenére a gyerekek ezt a központilag előírt kétkilónyi „vitaminbombát” kapják idén szeptember elejétől december végéig a 3. kerületi önkormányzattól a menzarendelettel előírt reggeli, ebéd és uzsonna kombináción túl.

Állítólag azért, mert ahogy júniusi és október eleji közleményében Óbuda-Békásmegyer napokban leköszönő vezetése fogalmazott, a szülők a tavalyi kerületi óvodai konzultáción azt kérték, hogy a helyi óvodákban napközben még több gyümölcsöt és zöldséget fogyasszanak a gyerekek. Ennek megfelelően a képviselő-testület tető alá is hozta a „Gyümölcsprogram az óvodákban” nevű programot, amivel az önkormányzat havonta 10 kilónyi gyümölcsöt és zöldséget ad minden kerületi óvodás csoportnak. A kerület 33 épületben működő 11 óvodájában 3800 gyereknek.

Ezzel önmagában nem is lenne probléma, mindenki köszöni szépen, remek a gondolat és a szándék, mindenki egyetért, neveljük csak mielőbb egészséges életmódra az óvodásokat. Ugyanakkor a projekt megvalósítása a kerületi szülők beszámolói alapján már finoman szólva is hagy némi kívánnivalót maga után. Velük beszélgetve és a fórumokat olvasva kiderült, eddig úgy működött a rendszer, ahogy általában a főváros és az ország többi óvodájában: a szülők az elmúlt húsz évben zömmel önkéntesen, örömmel vittek gyümölcsöt és zöldséget tízórainak, uzsonna mellé, vagy napközbeni nassolnivalónak.

Forrás: Getty Images

Óbuda-Békásmegyeren is ez volt a rendszer: az óvónők és a szülők közti megállapodásnak megfelelően heti vagy havi bontásban felírták a faliújságra, hogy aznap ki (vagy kik) a gyümölcsnapos(ok). „Az a havi pár száz forint tudtommal még egy családot sem döntött romba anyagilag. A mi óbudai ovinkban még soha senki nem panaszkodott arra, hogy neki ez problémát okozna. Főleg, miután két kiló alma még a legdrágább időszakban is csak 800 forint. Aki akart, drágább gyümölcsöt hozott, más olcsóbbat. Ha valaki mégis elfelejtette volna, vagy más okból nem tudott hozni, abból sem volt semmi. A többiek kipótolták neki” – meséli az egyik helyi anyuka.

Ám amióta belépett a képbe az önkormányzat, nagyvonalúan támogatva a gyerekek és a családok egészségét, náluk például az a különös helyzet állt elő, hogy már csak „stikában” csatolhatják a szülők a gyerek mellé a zöldséget, gyümölcsöt reggelente. Azt már egy másik anyuka állítja, hogy szeptembertől náluk igazi szigor lépett életbe: megmondták, hogy a szülők több gyümölcsöt nem vihetnek. Ha valaki mégis így tesz, azt az óvodában nem fogják átvenni.

Szintén szülői beszámoló, egy újabb 3. kerületi anyukától: az ő óvodájukban „csak” annyi a megkötés, hogy az idei tanévtől nem lehet kint a gyümölcsnapos beosztás. Mert a szabályozás azt mondja, az óvoda hivatalosan, központilag nem kérhet a szülőktől anyagi vagy más hozzájárulást, ám ha az önkéntes, akkor elfogadhatja. „Magyarul minden maradt a régiben, csak az ovinak le kellett vennie az ajtóról az eddig jól működő gyümölcstáblát, amiben láttuk, hogy mikor ki következik. Vicc” – fogalmaz felháborodottan az egyik apuka. Ők most a szülőtársakkal e-mailben köröztetik egymás közt a listát, hogy ki mikor van beosztva, kihasználva a frissen keletkezett kiskaput. 

Ennél már csak arra érkezik több egyöntetű panasz az óbudai szülőktől, hogy egyszerűen nem elég az önkormányzati gyümölcs- és zöldségmennyiség. Az önkormányzat adagja a fiai óvodájában mindössze három napra volt elég ebben a hónapban – osztotta meg velünk egy újabb anyuka. „Mi, szülők egyelőre abban maradtunk egymás között, hogy továbbra is napi szinten viszünk gyümölcsöt, és ha túl sokat kapnának az önkormányzattól, akkor szólnak az óvó nénik, és szüneteltetjük. Eddig még nem szóltak” – hangzik el egy újabb tapasztalat.

Az pedig szintén visszatérő motívum, hogy a kerületben lényegében senki sem érti, mire volt jó ez az egész. Ha az is volt a cél, hogy ezzel eltöröljék az egyenlőtlenséget a tehetősebb és a kevésbé gazdag gyerekek közt, a probléma gyökerét nem pont itt, hasonló látszat-/félmegoldásokkal kellene megragadni. Valószínűleg valami egészen más lesz az idei őszi időzítéssel a megfejtés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top