A Blikk írása szerint még 260 méter mélyen is kimutatták a PVC gyártásához is használt vinil-kloridot. A lap megjegyzi, hogy a vegyület a WHO- és az EU-besorolások szerint 1-es kategóriájú rákkeltő anyag, és mivel ezt találták a vízben, a Magyarországon egyedülálló összetételű gyógyvizet előállító cég ajtajára lakat került. „A bezárás előtt kezdett működni a több tízmillió forintért vett új gyártósor, amivel megsokszorozhattuk volna a termelést és költséghatékonnyá vált volna az ásványvíz előállítása – magyarázta a lapnak Szalay László, a Borsodi Víz tulajdonosa. – Így még inkább ökölcsapásként ért minket a hír. A korábbi visszajelzések azt mutatták, nyugodtan ölhetek pénzt a vállalkozásba, hiszen az ország minden területéről érdeklődtek a termék iránt. Borsodban legendás híre volt a Borsodi Víz jótékony hatásának, keresték az emberek, és sikerült a legnagyobb élelmiszerláncok polcaira is eljuttatni a palackjainkat. A munkások többségét el kellett bocsátanom, de a fejlesztési kölcsönt ugyanúgy fizetnem kell, mintha folyna a termelés. Azt pontosan tudtam: mi minden előírást betartottunk, így biztos voltam benne, hogy nem az én vagy a cégnél dolgozók hibájából történt a súlyos mérgezés, ezért felkértem egy igazságügyi szakértőt, derítse ki az igazságot.”
Mint kiderült: Németh Csaba igazságügyi szakértő, hidro- és mérnökgeológus több mint 30 éve vizsgálja azt a területet, ahol a cég kútja is található, szerinte durva környezetszennyezés történhetett, és még évtizedekkel ezelőtt a közeli BorsodChemnél. „Ki merem jelenteni, hogy mérgező vegyület került a talaj mélyebb rétegeibe, és az most érte el a kút környékét. Régen ugyanis, amikor még az állam volt a Borsodchem tulajdonosa, úgy ítélték meg, hogy a veszélyes anyagok tárolásához nincs szükség betonmedencékre, agyagmedencét használtak, ezeket egy ideig nem szigetelték” – mondja Németh Csaba. Szerinte a PVC-gyártáshoz kapcsolódó technológiai szennyvizek nem megfelelő tárolása miatt kerülhetett annak idején a méreg a talajba, és mivel a területen régen bányák voltak, más a talaj alatti rétegek szerkezete, mint máshol, ami megkönnyíti a vinil-klorid útját. „Félek, hogy a Borsodi Víz bezárása csak a jéghegy csúcsa” – teszi hozzá. Három mérést is végzett, mintát vett a kútból, a kevert vízből és a talajvízből is, a mintákat laborban elemeztette ki, az adatokból pedig kiderült, hogy a vinil-klorid megengedett értékének majd hússzorosa volt a vízben és a talajban is. Mivel a koncentráció annál jobban növekedett, minél mélyebb réteget vizsgáltak, kizárt, hogy valaki szándékosan öntött felülről a kútba vinil-kloridot.
A Blikknek Szalay László jogi képviselője, dr. Lichy József elmondta, hogy peres keresetük elkészült, hamarosan beadja a bírósághoz. „Kérni fogom, hogy a bírósági eljárás ideje alatt a cég függessze fel a PVC-gyártást. Úgy gondolom, a közérdek ebben az esetben előrébb való a vállalat érdekeinél” – tette hozzá. A lap ennek fényében megkereste a BorsodChemet is, ők a a következőt írták nekik: „A BRAND Hungary Ásványvíz-forgalmazó Kft. által üzemeltetett kútnál észlelt szennyeződésről a kút üzemeltetőjétől van tudomásunk, figyelemmel arra, hogy nevezett kártérítési igényt jelentett be társaságunkkal szemben, az általa felkért (nem hatóság által kirendelt független) szakértő véleményére hivatkozva – írta a cég. – Mivel cégünk minden téren kiemelt gondossággal jár el tevékenységével kapcsolatban, magunk is szakértői véleményt szereztünk be, amely azonban egyértelműen cáfolja a kárigénnyel fellépő BRAND Hungary Kft. állításait és a szennyeződést cégünk működésétől független okra vezeti vissza. Mindebből következően a kárigényt visszautasítottuk, és mi ennek tudjuk be, hogy nevezett a sajtóhoz fordult. A BorsodChem Zrt. tehát a rendelkezésére álló szakvélemény és adatok alapján határozottan állítja, hogy tevékenysége és a szennyeződés között nincs összefüggés, ezért értelemszerűen semmiféle teendője »a szennyezés megszüntetése érdekében« nem lehet.”
A BorsodChem Zrt. tehát egyértelműen vitatja a BRAND Hungary Kft. állításait, az ügy a bíróságon folytatódik tovább.
A Blikk azt írja, hogy járványügyi vizsgálatok bizonyítják, hogy a PVC gyártásához használatos vinil-klorid egy igen ritka daganatot, angioszarkómát okozhat a májban. Más típusú rákok esetében feltételezhető bizonyítékokat találtak a kötő- és lágyszöveti rosszindulatú daganatok kialakulása és a vinil-klorid emberi szervezetbe kerülése között.