Gasztro

25 éves sajtburger került elő a fészerből, így néz ki most

Kemény, mint a kő, de ránézésre olyan, mintha friss lenne.

Két ausztrál fickó azt állítja, hogy övék a világ legidősebb sajtburgere. Casey Dean és barátja, Eduard Nits még 1995-ben vásárolt egy nagy adag kaját a McDonald’sban, de nem tudták megenni, ezért egy sajtburgert betettek egy dobozba.

Alaposan el is feledkeztek a burgerről, csak 20 évvel később, 2015-ben találták meg egy csomó kacat között a fészerben. Amikor Eduard felfedezte a sajtburgert, nagyon meglepődött, hogy semmilyen penész nem volt rajta, és érintetlenül hagyták a patkányok és egerek is, holott a mellette lévő dolgokat alaposan megrágták.

Ugyanúgy néz ki, mintha friss lenne, de kemény, mint a kő. Rendesen ki tudnál ütni vele valakit”

– mondta a férfi a negyedszázados sajtburgerről.

A matuzsálem burger most azért került reflektorfénybe, mert gazdái egy Facebook-oldalt indítottak neki. Az a céljuk, hogy több lájkot gyűjtsenek be, mint Kanye West. Sőt, a megkövesedett sajtburgernek Tinder-profilja is van, és egy dalt is írtak róla.

(Daily Star)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top