Az amerikai Emma Plummer cukrászként dolgozik, specialitásai a különféle macaronok, amelyek pontosan úgy néznek ki, ahogy az ember elképzeli, íme:
Plummer azonban szeretett volna csavarni egyet a dolgon, amikor felkérték, hogy egy jótékonysági vásárra készítsen egy adagot a különleges édességekből. Mivel a vásár gyerekek részvételével zajlott, a cukrász úgy döntött, hogy az egyébként kör alakú macaronokat ezúttal szívecske alakúra formázza a sütés előtt.
A nyers sütikkel nem volt semmi gond, azonban amikor plummer kihúzta a tepsit a sütőből, nem egészen az a látvány fogadta, mint amire számított. A macaronok úgyanis kissé megduzzadtak, így pedig a szív forma helyett leginkább herezacskókra emlékeztető alakzatok jöttek ki, amin nem segített a halványrózsaszín színezés sem.
Plummernek azonban megvolt a kellő humorérzéke és a macaronokról készült fotót feltöltötte a Twitter-oldalára, ahol óriási sikert aratott a vicces képekkel.
Többen jelezték – mint például az alábbi Therese Santiago –, hogy az efféle kísérletezés gyakran jár hasonló eredménnyel.
A tweetet több tízezren osztották meg, és szűk 187 ezer lájkot is kapott, Plummer számára a legnagyobb elismerést azonban az jelentette, amikor a lakóhelye közelében lévő kávézó vezetője megkérte, hogy süssön több száz darabot a különleges macaronokból, hogy azokat Valentin-napon értékesíthessék.