A sütőporos lángos is lehet olyan finom, mint az élesztős

Belső Olga | 2020. Március 24.
Élesztő nélkül, sütőporral is lehet lángost sütni, és nagyon finom lesz. Mutatjuk a trükköt.

Boldogok a sajtkészítők, mert van sajtjuk a lángosra, azok meg még boldogabbak, akiknek még élesztőjük is van hozzá. Mindazonáltal egyáltalán nem muszáj ragaszkodnunk a régi, jól bevált dolgokhoz (például az élesztőhöz), sőt egy ideig most úgy látszik, hogy jobban járunk, ha eleresztjük inkább, mivel úgysem lehet kapni, a kovász meg csak hétfőre lesz kész.

Szerencsére azonban lángost simán lehet sütni sütőporral. És ha már itt tartunk, akkor nyilván kenyeret is. Rögtön le is lövöm a poént és elmondom a trükköt: joghurtot vagy kefirt kell a tésztába keverni, amitől még az íze is olyan lesz, mintha élesztőt használtunk volna. Joghurtot és kefirt otthon is lehet készíteni (sőt, otthon érdemes csak igazán!).

A sütőporos lángosnak hatalmas előnye, hogy keleszteni sem kell – máris nyertünk vagy fél órát – hanem a forró olajban kel életre és dagad meg a tészta.

Persze a végeredmény nem lesz annyira foszlós, inkább olyan, mint a kissé keletlen lángos, de így is simán megállja a helyét, legalábbis nálunk egyáltalán nem volt rá panasz. Reggel fél kilenckor bekevertem a tésztát, kilenckor már az asztalon volt a reggeli, reszelt sajttal, tejföllel, mindennel együtt, négy főre.

El lehet jobban nyújtani, de én pufin szeretem a lángost (A szerző fotója)

A receptben megadott mennyiségből nyolc darab kisebb lángos jön ki. Kipróbáltam, hogy mi van akkor, ha forró olaj helyett sütőben sütök ki néhányat. Úgy is finom lett, de értelemszerűen inkább pitaféle lepényre hasonlítottak. Arra vigyázzunk, hogy mindig csak annyit süssünk, amennyit meg szeretnénk enni, mert ha kihűl, megkeményedik és jelentősen csökken az élvezeti értéke – mint általában a hideg lángosnak. A maradék tésztát meg tegyük egyszerűen a hűtőbe, néhány napig simán eláll.

Sütőporos lángos

Hozzávalók

Elkészítés

  1. Kimérjük és összekeverjük a száraz hozzávalókat, majd hozzáadjuk az olajat és a kefirt, elkezdjük gyúrni. A vizet fokozatosan adjuk hozzá, nehogy túlzásokba essünk.
  2. Amikor összeállt a tészta, gyúrjuk még egy kicsit (én persze dagasztógépben csináltam, lustaság, fél egészség), majd elkezdjük felforrósítani az olajat.
  3. Olajos kézzel ökölnyi darabokat tépünk a tésztából. Golyót formálunk belőle, majd kihúzgáljuk lángos formára, belefektetjük a forró olajba (ússzon!) és időnként csipesszel megforgatva, mindkét felét lángos színűre sütjük.

A szokásos módon fogyasztjuk, fokhagymával, sajttal, tejföllel. Sózzuk is, ha igényli. Igyunk hozzá illatos, meleg teát és máris átértékeljük, amit a karanténról gondoltunk eddig. Mikor reggeliztél utoljára hétköznap friss lángost? Na ugye!

Kupáld ki magad lángosügyileg!

Exit mobile version