2019-ben és az idei év elején heves, több hónapig tartó tüntetések és tiltakozások rázták meg Hongkongot. A kínai fennhatóság alatt álló, ám autonómiájukat féltve őrző helyiek a kínai kormány túlhatalma ellen vonultak utcára. A tüntetéseket a rendőrség nagyon kemény eszközökkel igyekezett kordában tartani: egy tüntető négy év börtönt kapott, nemrég pedig arról jött hír, hogy Kína törvényi erővel tiltaná be az ellenzéki tevékenységet Hongkongban.
Bár a koronavírus-járvány miatt a hongkongi tüntetések is félbeszakadtak, a helyiek közül sokan nem akarják, hogy feledésbe merüljön a tiltakozások emléke. Egy fagyizó tulajdonosa például könnygáz ízű fagylalttal készül a nyári szezonra. Ezzel akar emlékeztetni arra, milyen szag és íz volt a levegőben, mikor a rendőrök könnygázt vetettek be a tüntetőkkel szemben. A könnygázfagyi legfontosabb összetevője a fekete bors.
Annak ellenére, hogy a fagyi nem kifejezetten finom, és kaparja az ember torkát, az első napokban meglehetősen sikeresnek bizonyult. A fagyizó üzemeltetője szerint 20-30 gombócot is eladtak belőle naponta, mielőtt Hongkongban is korlátozó intézkedéseket vezettek be a koronavírus miatt. Az enyhülés után pedig, reméli, ennél még több fogy majd a könnygázfagyiból.