Gasztro

Ó, azok a 60-as évek, amikor ilyen flancosan ehettünk az Utasellátó étkezőkocsijaiban

Nagyon más világ volt, amikor puccos étkezőkocsikban ehettünk a vonaton. De az Utasellátónak még automatái is voltak, amikből kakaót, vagy kávét vehettünk.
utasellátó étkezőkocsi

Hosszabb ideig tartott a menetidő, jobban kihasználtuk a vonatokat és nem nőtt minden bokorban egy fapados légitársaság. A 60-as években még igazán nagy puccban vonatozhattunk. Az utasellátó kocsikon külön bárpult és csapos volt, a felszolgálók pedig úgy festettek, mintha egy belvárosi, előkelő étteremnek dolgoznának. 

Az Utasellátó vállalat 1948-ban kezdte meg működését. A vonatra várakozva a büfében ihattak, beszélgethettek az emberek, de a nagyobb állomásokon éttermek is voltak, a vonaton pedig a kornak megfelelő étkezőkocsik várták az utasokat. A 70-es években már volt olyan állomás, főleg a Balaton környékén, ahol kávét, dobozos kakaót, vagy tejet és szendvicset lehetett venni az Utasellátó által üzemeltetett automatából. Aki nem akart az előkelő étkezőkocsiban enni, az a mozgóárusnál kínált portékból tömhette meg a hasát. És emlékeztek még a kisebb büfék előtt sorakozó, színes székekre? Milyen érdekes az élet, hogy most a hirdetési oldalakon, sokan keresik ezeket a retro székeket, amelyek felújítva látványos elemei lehetnek a kertnek, vagy a terasznak…

Nézd meg galériánkban az Utasellátó legszebb korszakát!

Utasellátó étkezőkocsi 1960-ban
Megnézem
Összes kép (7)

Ülünk a vonaton!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top