nlc.hu
Gasztro

Szószok, krémek és mártások piszkéből

Egresszósz francia csavarral – mikor ettél utoljára piszkét?

Nagyikonyha a javából: érik az egres, főzzél gyorsan piszkeszószt. Akkor is, ha még sosem tetted, itt a szuper recept, meg még másik kettő is, piszkére.

Előfordulhat, hogy lassan a piszke is bekerül az elfelejtett gyümölcsök végtelen raktárába, a naspolya meg a bőralma mellé, pedig milyen kár lenne érte! Legtöbbünknek a legutolsó piszke-élménye gyerekkorában történt, amikor még a vesszőkről eszegettük, esetleg van egy modernkori is, amikor hosszú szünet után, merő nosztalgiából vettünk egy üveg egreslekvárt az IKEÁ-ban. De mikor vettél utoljára friss piszkét?

Bevallom, én évekkel ezelőtt, sőt, amióta felnőtt vagyok, egyetlen alkalommal láttam valakit piszkét enni, pontosabban hallottam, csak úgy harsogott, hogy belefájdultak a lelki fogaim. De hát, ő úgy szerette az egrest, féléretten, én meg akkor, amikor már jól megpuhult a napon és édes volt, majdnem olyan édes és puha, mint egy áfonya, de még így is kissé fanyar és füstös íze volt. Anyukám néha csinált belőle piszkeszószt, mi meg örültünk neki, de másra nemigen használtuk. Amíg érett, ettük, utána meg nem hiányzott.

Egy tál piszke vagy egres

Kicsit szőrös, kicsit savanyú, de a mi piszkénk. (A szerző fotója)

Annyira nem hiányzott, hogy amikor ma kimentünk a piacra egrest venni (vagy piszkét, köszmétét, pöszmétét, meg még ahány tájnéven illetik), a gyerekeim simán elmentek mellette, fel sem ismerték, pedig hát, maradjunk abban, hogy én azért szoktam főzni, és mint a változatos táplálkozás apostola, egyben áldozata, próbálok időről időre elővenni és használni olyan alapanyagokat, amelyek, hogy is fogalmazzak, nem annyira megszokottak errefelé még vagy már.

Na de, ami késik, nem múlik, nézzük, hogy mit lehet készíteni egresből! Oké, egreslekvárt, ugorhatunk. Beleszórhatjuk mindenféle sütibe, mint az epret, málnát, meggyet, csak arra vigyázzunk, hogy tényleg jóval több cukrot igényel, főleg akkor, ha még félérett a gyümölcs. Lehet az egresből potyogtatós süti, crumble (morzsasüti), clafoutis (tejpite), díszíthetünk vele sajttortát, kosárkát, szóval mindenre használhatjuk, amire a többi bogyót szoktuk. Arra azért nem árt vigyázni, hogy ne piacéretten, hanem valóban, a biológiai érettség állapotában fogyasszuk, különben viszonylag kevés élvezetet fogunk lelni benne.

A piszke árával az a helyzet, hogy ennél olcsóbb valószínűleg nem nagyon lesz, mivel most van a szezonja. Én ma 1600 forintért vettem kilóját a ceglédi piacon, de megnéztem a boltban is fagyasztva, úgy 2300 forintra jött volna ki. Néhány hétig most biztosan kapható lesz frissen, úgyhogy mutatunk is hozzá egyszerű és villámgyors recepteket.

A klasszikus piszkeszósz

Vagy, ahogy a Horváth Ilona Szakácskönyvben van: pöszméteszósz. Meg kell hagyni, ez az íz még ma is üt és amilyen könnyű elkészíteni, olyan finom. Én azért a biztonság kedvéért tettem bele egy kis reszelt citromhéjat is, amitől sokkal kifinomultabb lett az íze.

Szószok, krémek és mártások piszkéből

Mikor ettél utoljára piszkeszószt? (A szerző fotója)

Hozzávalók (2 adagra)

  • 15 dkg piszke
  • víz
  • cukor
  • 1 dl tejföl
  • fél ek. liszt
  • reszelt citromhéj

Elkészítés

  1. A piszkét megmossuk, a végeit lecsipkedjük, majd feltesszük főzni annyi vízben, amennyi ellepi. Teszünk bele cukrot is, elsőre úgy tippre, utána kóstoljuk és korrigálunk. Az, hogy mennyi kell majd végül, nemcsak az ízlésünktől, de a gyümölcs pillanatnyi állapotától is függ, szóval nem okoskodnék előre.
  2. Addig rotyogtatjuk, amíg a gyümölcs szét nem fő. Ez kb. 5 perc alatt meg is történik. Ekkor a tejfölt kikeverjük a liszttel, teszünk bele egy kicsit a forró szószból, elkeverjük majd visszaöntjük a fazékba. Kiforraljuk, sózzuk, hozzáreszeljük a citromhéjat és már kész is a mesés egresszósz, amivel, ha még emlékeztek a Disney mesére, Hófehérke akarta megvesztegetni a törpéket, hogy náluk maradhasson – sikerrel.

Francia egresszósz

Természetesen nem csak mi készítünk a földkerekségen egresszószt, hanem a franciák is, úgy van: vajjal és mustárral. Érdemes kipróbálni.

Szószok, krémek és mártások piszkéből

Francia egresszósz tejszínnel, mustárral (A szerző fotója)

Hozzávalók (2 adagra)

  • 15 dkg egres
  • 1 fej salottahagyma
  • 2 dkg vaj
  • fél tk. dijoni mustár
  • 1 dl tejszín
  • só, bors

Elkészítés

  1. A hagymát apróra vágjuk és finoman megdinszteljük a vajon. Rátesszük a piszkét, lefedjük és addig főzzük, amíg el nem kezd sárgulni, de még maradjon egyben!
  2. Ekkor hozzáöntjük a tejszínt, belekeverjük a mustárt, sózzuk, borsozzuk és már kész is van a francia egresmártás.

Nigella egreskrémje

Jöjjön egy desszert is, amit szintén nagyjából tíz perc alatt el tudunk készíteni. Nigella Lawsonnál találtam és tényleg nagyon egyszerű, ugyanakkor nagyon finom, használhatjuk nyugodtan kapudrognak, ha rá akarjuk szoktatni a családot az egresre.

egreskrém

Nigella Lawson egreskrémje. Egyszerű és finom (A szerző fotója)

Hozzávalók (2 adaghoz)

  • 15 dkg egres
  • 2 dkg vaj
  • cukor
  • 1 dl habtejszín
  • 1 ek. bodzaszörp (elhagyható)

Elkészítés

  1. Olvasszuk fel a vajat egy fazékban és tegyük hozzá a gyümölcsöt. Lassú tűzön rotyogtassuk öt percig, majd fakanállal nyomkodjuk szét a gyümölcsöt. Nem kell pépesíteni, hagyjuk darabosra!
  2. Most keverjük bele a cukrot és a bodzaszörpöt.
  3. Verjük habbá a tejszínt, nem kell túl keményre, mert az egres pektintartalma úgyis be fogja húzni a krémet. Keverjük össze óvatosan, majd kóstoljuk meg. Ha szükséges, tegyünk még bele cukrot, szedjük csinos poharakba és már készen is vagyunk.

Más bogyók is érnek éppen

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top