Süssünk sütit, főzzünk lekvárt cukkiniből!

Belső Olga | 2020. Augusztus 05.
Cukkiniből édes ételeket is készíthetünk: ha még a csodálatos ízű lekvár után is marad termésünk, süssünk belőle sütit!

Idén viszonylag kevés gyümölcs termett, a sárgabarackról beszélni sem érdemes, a meggynek és a cseresznyének meg alig akart bekacsintani az ára ezer forint alá, szóval, nem ez lesz az az év, amikor nagy mennyiségű lekvárral fogjuk gazdagítani a kamra polcait. Kivéve, ha ültettünk cukkinit, amiből szintén kiváló lekvárt lehet főzni.

Cukkinit általában nem azért ültetünk, mert annyira szeretjük, hogy mit sem ér az élet nyáron elfogyasztott, minimum száz kiló cukkini nélkül, hanem mert nem bírunk magunkkal. Először is nem bírunk uralkodni magunkon márciusban a gazdaboltban, amikor a magokat vásároljuk, mert persze minden kell. Aztán áprilisban, a fészerben matatás közben rábukkanunk a (tavalyi) magra, és ha már itt van, hát dugjuk el a földbe, mi bajunk lehet! Hamarosan ki is kelnek, mi meg gyanútlanul örülünk először a cukkinivirágoknak: sörtészta bundába öltöztetve kisütjük, meg megtöltjük mindenféle földi jóval, kicsit később meg boldogan nézzük, ahogy növekednek a kis kukacok és lelkesen főzzük belőle a jobbnál jobb cukkinis ételeket, ratatouille-t, meg töltött cukkinit, cukkinifasírtot, meg ami még eszünkbe jut.

Aztán elmegyünk nyaralni, és mire hazajövünk, gigantikus cukkini szörnyek röhögnek minket képen a négyzetméter nagyságú levelek alól, ott is egy, meg ott is, jesszus, mit csinálunk ennyivel? Hát cukkinilekvárt, és mellé még sütit is sütünk. Na jó, valamennyit eltehetünk legyalulva a mélyhűtőbe, milyen jó lesz télen saját tökfőzeléket enni!

A cukkini alapból nem egy svájci sajt csoda, saját jogon alig van íze, ami éppen kapóra jön, mert ebből adódóan úgy ízesíthetjük, ahogy szeretnénk. Ha akarjuk, sós étel lesz belőle, ha akarjuk, édes. Fűszerezhetjük kaporral vagy oregánóval, de ha ahhoz van kedvünk, akkor fahéjjal és citromhéjjal. Ha lekvárt szeretnénk készíteni, akkor az utóbbi az ajánlott, és nyugodtan fogjuk ezt fel úgy, mint a természet kárpótlását az elmaradt gyümölcsözön miatt.

Cukkinilekvár

Cukkinilekvárt a nagyobb, érettebb cukkiniből készítünk, aminek a magjait már feltétlen ki kell vájni, és a héja is megerősödött – vagyis amikor már nem szeletelnénk bele mindenestől a lecsóba. Ha éppenséggel patisszonból vagy főzőtökből van otthon túltermelési válság, akkor abból is simán elkészíthetjük, sőt, érdemes is, mert várakozáson felül finom lesz.

Citromhéjjal, fahéjjal ízesítve isteni a cukkinilekvár (Fotó: Getty Images)

Hozzávalók

Elkészítés

  1. A cukkinit meghámozzuk, félbe vágjuk, a magját egy kanállal kivájjuk, majd a komposztra vetjük, hogy jövőre magától is legyen cukkinink, de ez mellékszál. A húsát felkockázzuk, betesszük egy fazékba. Kis vizet öntünk alá, lefedjük és elkezdjük főzni, később maga is vizet fog ereszteni.
  2. Amikor megpuhult, hozzáadjuk a cukrot, addig főzzük, míg teljesen fel nem oldódik. Ekkor lehúzzuk a tűzről, botmixerrel pépesítjük (ki is hagyhatjuk), hozzákeverjük a citromhéjat és a fahéjat is. Megkóstoljuk (óvatosan, mert forró!) és ízlés szerint teszünk bele citromlevet és ha kell még, cukrot.
  3. A forró lekvárt steril üvegekbe tesszük, lezárjuk, pár percre fejre állítjuk, majd mehetnek a dunsztba. Palacsintába, sütik mellé kiváló, de különböző húsok mellé is nyugodtan adhatjuk csatninak, ha szeretjük az édes-sós ízeket.

Cukkinis brownie

Gondolom, nem árulom el a világegyetem nagy titkát, ha leírom, hogy ebbe a sütibe sem az ízéért kerül cukkini, sokkal inkább azért, hogy az állagán dobjon, azt viszont csodálatosan teljesíti. Sokkal lágyabb, nedvesebb marad a süti belseje, ami ugyebár egy brownie-nál elvárás, csak nem mindig jön össze. Tegyünk bele cukkinit, akkor viszont igen.

Nem szárad ki a brownie, ha cukkinivel gazdagítjuk a tésztáját. (Fotó: Getty Images)

Hozzávalók

Elkészítés

  1. Hámozzuk meg a cukkinit, vájjuk ki a magját, majd reszeljük le, keverjük össze egy csipet sóval. Kapcsoljuk be a sütőt 180 fokra.
  2. Most jön a süti masszája: keverjük ki a cukrot, a vaníliás cukrot és a puha vajat. Egy másik tálban elegyítsük a többi száraz hozzávalót. A cukros  vajhoz felváltva keverjük hozzá a lisztes keveréket és a vizet.
  3. A cukkini levét nyomkodjuk ki és szintén keverjük a süti masszájába. A csokit tördeljük bele egy tálba, tegyük be fél percre a mikróba és amikor felolvadt, keverjük ezt is a masszába.
  4. Öntsük egy sütőpapírral kibélelt kisebb tepsibe a masszát, toljuk be a sütőbe és süssük nagyjából 20 percig. Amikor a teteje már megszilárdult, tartsuk rajta a szemünket és nyomogatással ellenőrizzük, hogy hogy áll a brownie, hogy a megfelelő pillanatban kikaphassuk a sütőből.

Cukkinis-mákos pite

A tökös-mákos rétes legalább ilyen finom, csak sajnos sokáig tart, mire a réteslapokat mind kicsomagoljuk, bekentjük, feltekerjük. Egy linzertésztát viszont öt perc alatt össze tudunk ütni és nagyon finom lesz a vége. Egy jó nagy leves után második félének is beillik.

Cukkinis-mákos pite: a töltelék sokkal kellemesebb, nedvesebb, ha cukkini is kerül a mákba. (Fotó: Getty Images)

Hozzávalók

A töltelékhez

Elkészítés

  1. A száraz hozzávalókat összekeverjük egy tálban, majd összemorzsoljuk a hideg vajjal.
  2. A tojást elhabarjuk, egy kicsit elmentünk belőle a tészta megkenéséhez, a többit beleöntjük a morzsába. Megpróbáljuk összegyúrni, ha sikerül, jó, ha nem, akkor adunk hozzá annyi tejfölt, hogy sikerüljön. Lefedjük, betesszük a hűtőbe.
  3. A cukkinit meghámozzuk, kivájjuk a magját majd nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Adunk hozzá pici sót. Megdaráljuk a mákot, ha nem darálva vettük és belekeverjük a cukrot.
  4. Elfelezzük a tésztát. Az egyik felét belenyomkodjuk egy tortaforma vagy piteforma aljába, a linzertésztának nem kell alávajazni vagy sütőpapírozni. A cukkiniből kinyomkodjuk a levét, majd belekeverjük a cukros mákot és szépen eloszlatjuk a sütőformában. Keverhetünk bele reszelt citromhéjat is, finom lesz.
  5. A tészta másik felét kinyújtjuk kör alakúra, majd csíkokra vágjuk és ráhelyezzük a töltelékre rács formában. Lekenjük a megspórolt tojással, megszurkáljuk, beküldjük a sütőbe és 180 fokon, légkeveréssel, nagyjából 15 perc alatt készre sütjük.

Egyszerű, gyors cukkinis ételek

Exit mobile version