nlc.hu
Gasztro

Játék az étellel

Játssz az étellel! Ilyen jópofa tányérok készíthetők mozzarrellából

Az étellel játszani igenis jó! A gyerekek megtanulhatják közben például az alapanyagok nevét, érezhetik az illatát, a tapintását, a textúráját. A végeredmény pedig sokkal jobbam esik.

Ne játssz az étellel kislányom, mondogatta anyukám, amikor valami olyat tett elém gyerekkoromban, amit egyáltalán nem akartam megenni, de valamiért jobbnak láttam ezt nem azonnal közölni, csak inkább ételturkálással eltölteni az időt. Pedig nem is voltam válogatós gyerek.

Akár ilyen madár is készíthető a tányérra (A szerző fotója)

Akár ilyen madár is készíthető a tányérra (A szerző fotója)

Időt nyerni remekül lehetettpéldául a forró húsleves zsírcseppjeinek a megfelezésével, majd egy nagy egységes folttá alakításával, vagy a rizibizi szétválogatásával, és más hasonlókkal.
Márpedig az étellel játszani jó, főleg akkor, ha nem azért tesszük ezt, hogy végül ne kelljen megenni, hanem éppen azért, hogy a végén mindenki szívesen egyen belőle. Azért, mert nem eszik meg mindent egy gyerek, még egyáltalán nem válogatós. Ha pedig mégis, akkor se kell megijedni, a szakemberek szerint  a helyzet javulni fog, csak semmit nem szabad erőltetni.

Amikor ételekből kirakott mosolygós arcot, repülőt vagy virágot lát valaki, természetesen a gyerekek jutnak az eszébe, és az, hogy a válogatós gyerek édesanyja mi mindent képes megtenni azért, hogy végre változatosabb ételeket is megegyen a csemetéje.
Pedig ez a módszer csak az első alkalommal működik, utána pontosan ugyanúgy utasítja vissza a legtöbb gyerek az elé tett műalkotást, mint előtte. Hogy akkor mégis mi értelme van ennek? Elmondjuk.
 
Ez a módszer egyáltalán nem butaság, csak fordítva kell csinálni, mint azt sokan gondolják. Nem a szülőnek kell mindenfélét elképzelni, majd a tányéron valóságos kisplasztikává rendezni hozzá az ételeket, hanem a gyereknek.
Először persze jó, ha a szülő készít egy „bemutató tányért”, de később a gyerek legyen az, aki vagy lemásol egy máshol látott tányért, vagy saját maga talál ki, és valósít meg egyet. Az alkotás közben megfogja, megszagolja, esetleg meg is kóstolja a hozzávalókat, de az biztos, hogy megtanulja a nevét, és legközelebb már nem fog idegenkedni tőle.
Adjunk időt neki, ne kelljen öt perc alatt befejeznie, ha van hozzá kedve, akkor díszítse fel az egész család tényérját. Dolgozzunk a keze alá, de később ezt a feladatot is szép lassan átadhatjuk neki. Aki még nem használhat kést, már is meg tudja mosni a zöldségeket, vagy össze tudja hajtogatni a szalvétát. A vacsora után pedig neki is segítenie kell az elpakolásban.
 
Legyenek szabályok abban, hogy minek muszáj a tányérra kerülni. Mindig legyen benne valamilyen zöldség, elég vitamin, lassan felszívódó szénhidrát, és elég fehérje. Hagyjuk a gyereket, hogy a keretek között önállóan válogasson, és beszéljük meg vele, hogy amit elkészít, azt egye is meg, hiszen azon kívül, hogy szép, még finom és egészséges is.
Természetesen ez a módszer sem működik örökké, de kéthetente egyszer izgalmas lehet, főleg, ha már az előző nap közösen készülünk rá bevásárlással, tervezéssel.

Pár tipp az előkészületekhez:

  1. Inkább apró dolgokat vásároljunk:
  • Snack mozzarella
  • Koktélparadicsom
  • Bébispenót
  • Csemegeuborka
  • Olajbogyó

     2.  A kenyérből vágjunk formákat sütikiszúróval. Ugyanezt megtehetjük a mozzarella-szeletekkel, a felvágottal, vagy a kígyóuborkával is.
 
     3. Használjunk zöldfűszereket
 
     4. Legyen színes a végeredmény

     5. Ne erőltessük azt, amiről tudjuk, hogy biztosan nem eszi meg a gyerekünk
 

A mozzarella jó alapanyag (Fotó: GettyImages)

A mozzarella jó alapanyag (Fotó: GettyImages)

Válogat a gyerek?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése