nlc.hu
Gasztro
Hoppá: mesterséges intelligencia segíti a sörfőzést Svájcban

Hoppá: mesterséges intelligencia segíti a sörfőzést Svájcban

Attól azért nem kell félni, hogy a gépek kizárnák a sörfőzésből az emberi tényezőt.

Azt írja az MTI, hogy mesterséges intelligencia segített megalkotni a receptjét egy új, citrusos IPA sörnek, a sör pedig a Deeper néven fut. „Nagyon izgalmas és gyümölcsös” – jellemezte az új főzetet Adrian Minnig, az MNBrew kisüzemi főzde szakértője. A főzde a Luzerni Alkalmazott Tudományi és Művészeti Egyetem kutatóival és a Jaywalker Digital szoftvercéggel együttműködve készítette el az első mesterséges intelligencia közreműködésével főzött sört.

korsó sör

Fotó: Unsplash

A folyamat első lépéseként egy ember vagy a mesterséges intelligencia kiválaszt egy sörfajtát, például az IPA-t, vagy mondjuk a búzasört, a digitális segítő ezután átfésül egy 157 ezer nemzetközi sörreceptet tartalmazó adatbázist, minták után kutat a receptekben, majd javaslatokat tesz új sörreceptekre, egyebek között a maláta arányának és a komló főzési idejének megadásával.

A sörfőzők most kiálthatnak, hogy jaj, a gép elveszi az állásukat, de a résztvevők azt gondolják, hogy nem áll szándékukban az algoritmusukkal kiszorítani az embereket a sörfőzésből, épp ellenkezőleg: a projektből azt a tanulságot vonták le, hogy a legjobb eredmény ember és gép együttműködésével érhető el.

Innék egy korsóval: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top