nlc.hu
Gasztro

Kalóriaszámláló app

Gondoltad volna, hogy a telefon is segíthet a fogyásban?

A kalóriaszámláló appok segítségével mindig képben lehetünk, hogy aznap mit és mennyit ehetünk még a sikeres fogyáshoz.

Fogyni általában nehéz ügy. Először is azért, mert enni nemcsak kell, hanem jó is, az étel finom, ám sajnos minél finomabb, annál kevésbé van rá szüksége a szervezetnek, lásd például: nutella. Ráadásul, a fogyás teljesen fordítva működik, mint mi magunk, ugyanis már gyerekkorunktól kezdve arra nevelnek, sőt, idomítanak, hogy „édes lányom, ha valamit el akarsz érni, akkor tenned kell érte”. Na most, a fogyásért éppen, hogy nem tenni kell. Nem megenni azt a második tányér pörköltet, nem bekapni a megmaradt kiflicsücsköt a gyerek tányérjáról, nem sütni sütit, nehogy véletlen kísértésbe essünk, és nem megvenni azt a fincsi kis pudingot a boltban. Tisztára olyan, mint a terhesség, csak várunk és várunk, közben égünk a vágytól, hogy csináljunk is valamit az eredmény érdekében, de mit?

Valamit tehát mindenképpen tenni szeretnénk a fogyás ideje alatt is. Csakhogy, ha elkezdünk tettleg fogyókúrázni, recepteket bújni, motiváló videókat nézni meg étrendet összeállítani, könnyen azon kapjuk magunkat, hogy rácsavarodtunk a témára és úgy járunk, mint az egyszeri vegán, aki semmi másról nem tud már beszélni, csak arról, hogy mit nem eszik. Nem csoda, mivel valószínűleg hiányolja a szervezetünk az a pár száz kalóriát, amitől most megfosztjuk a siker érdekében, ezt az űrt pedig valamivel ki szeretnénk tölteni.

Fogyókúrás szendvics

Itt-ott spórolunk a kalóriákkal, de egyébként jókat eszünk (Fotó: Steve Buissinne / Pixabay)

Szerencsére a telefonját mindenki szereti nyomkodni, így aztán tényleg csak idő kérdése volt, hogy megjelenjenek a különböző fogyókúrás, kalóriaszámláló appok. Több is létezik, kalóriát számolni mindegyik tud, mi a barátnőimmel a Yazio-t teszteljük / használjuk idestova két hónapja.

Hogy segít-e? Segít. Fogytunk? Fogytunk. Alig várjuk, hogy vége legyen a fogyókúránknak? Azt nem mondanám.

Persze az álomsúly és az álomtesten tökéletesen álló ruha jelenleg mindannyiunknak vonzóbb cél, mint bekapni egy szelet pavlovát, ez a hozzáállás pedig elengedhetetlen a sikeres fogyáshoz (mi már csak tudjuk, hellyel-közzel egész életünkben ezt csináljuk).

A kalóriaszámláló appok lényege, hogy bármit eszünk, feljegyezzük az alkalmazásba, ami összesíti és folyamatosan mutatja, hogy hol járunk éppen, és mennyi fér még bele aznap.

A manuális, táblázatos megoldás az ősembereké, a modern kor asszonya csak beírja, hogy 250 gramm rakott karfiol, az alkalmazás mellé rendeli a kalória értéket és az összetételt (szénhidrát, fehérje, zsír) és elraktározza.

Fogyókúra személyre szabva

Természetesen, mielőtt fejest ugranánk a diétába, beállítjuk a paramétereinket: a nemünket, korunkat, magasságunkat és súlyunkat, valamint az elérni kívánt célt, és még azt is, hogy mennyi idő alatt szeretnénk elérni. Ehhez az alkalmazás hozzáteszi a magáét: megmondja, hogy naponta hány kilokalóriát javasol és milyen makrotápanyag összetételben, étkezésekre bontva.

Innentől kezdve már csak annyi a dolgunk, hogy valóban beírjunk mindent, amit csak megeszünk, ráadásul az igazat, és ne csaljunk.

Természetesen (jó esetben) így már nem fogunk többet enni a javasoltnál, a rendelkezésünkre álló keretet viszont maximálisan kitöltjük. Van még este 28 kalóriánk? Akkor bort ide! – de természetesen a megfelelő mennyiségben, nehogy pirosra váltson a számláló.

Valójában bármilyen étel beleférhet a diétánkba, amit megkívánunk, csak figyelni kell a megfelelő mennyiségre. Ha mondjuk paprikás krumpli az ebéd, látjuk az alkalmazásban, hogy 100 gramm kb. 100 kcal-t tartalmaz. Látjuk, hogy ebédre 480 kilokaloriát javasol az alkalmazás, kenyeret ma nem eszünk, a leves 157 kcal volt, akkor ehetünk 323 kilokalóriányi paprikás krumplit, ami ebben az esetben 323 gramm, hát ennyit szedünk a tányérra. Vagy három dekával kevesebbet, a fennmaradó kalóriát pedig megesszük egy gigantikus méretű tál zöldsaláta képében.

Egy pontos, tárázható, digitális mérleg sokat segít

Külön jó, hogy a rendszer megjegyzi, hogy min élünk. Például, ha a kávé, a rozskenyér és a tojásrántotta visszatérő eleme a táplálkozásunknak, akkor ezeket a gyorslistában előre sorolja és keresés nélkül hozzáadhatjuk az elfogyasztott ételekhez.

konyhai digitális mérleg

Eléggé nem mindegy, hogy miből mennyit eszünk (Fotó: Getty Images)

Ami viszont a legjobb, hogy a különböző aktivitásokkal elégetett kalóriákat hozzáadja az bevihetőhöz, amit szintén egy listából tudunk kiválasztani, a takarítástól a babakocsitologatáson át a beltéri evezésig. Szóval, ha mégis nagyon megennénk azt a szelet pavlovát, rögtön meg is nézhetjük, hogy hány perc ablakmosással tudjuk ledolgozni (bár így már végül is fél szelet is elég lesz belőle).

Azért így sincs kolbászból a kerítés

És elérkeztünk a hátrányokhoz. Egyik barátnőm szerint a Yazio és az általa szintén használt Nike Run kalóriaégetése egyáltalán nem fedi egymást, a Yazio sokkal barátságosabban számol. Szintén hátrány, hogy bár a vízivásra folyton emlékeztet, Zsófi szerint nem elég gyakran. Ez persze megítélés kérdése, én ezt a funkciót például kikapcsoltam, úgyis iszom egész nap, mint a gödény.

További hiányosság, hogy a nőknél ugyebár jelentősen meghatározza az étvágyat és a testsúlyt, hogy hol tartunk éppen a menstruációs ciklusban, ezt pedig az app nem veszi figyelembe, sőt, roppant tapintatlanul, PMS idején is figyelmeztet a súlymérésre, amikor nincs az az isten, hogy mérlegre álljak.

Kolléganőnk két hónapig használt kalóriaszámláló appot, ám utána elengedte. „Előtte étkezési naplót vezettem papíron. Két évig nagyon katonásan figyeltem a kajára, és be is épült, de elegem lett. Ma már azt csinálom, hogy pékáruból csak szénhidrátcsökkentett verziót veszek; édességből igyekszem a diétás verzióból venni; bármit veszek megnézem a címkén a kalóriát és a ch-t. De ennyi. Szerintem hasznos és segít az ilyen app, de közben el is vihet egy olyan szintre, ami már rögeszmés.”

Tamara tavaly használta a Yaziót nagyon aktívan, fogyott is vele 9 kilogrammot, de nemcsak a kalóriát számolta, hanem a megfelelő makrókra is nagyon odafigyelt. Szerinte azonban baj van az ételek kalóriaértékének hitelességével. „Nagyon kell figyelni rá, hogy tényleg valid adatokat vigyél be. Csomóan beirkálnak sok fals adatot, és ha azt veszed alapul, akkor elég rendesen mellé lehet számolni.” Zsófi szerint szintén viszonylag kevés a hitelesített adat és sok a hasraütés-szerű.

A táplálkozási tudatosság kialakításában is segít

Tamara szerint „Megdöbbentő, hogy mondjuk azt hiszed nem is eszel sokat a főétkezések mellé (míg nem használod a Yaziót), de aztán ha használod, és tényleg elkezded tisztességesen felírni, akkor kiderül, hogy a bekapott négy szelet szalámi, a marék dió, a két csík sajt, meg a gyerek maradék kifli csücske rengeteg plusz kalória. Nekem ez a tudatos figyelés és számolás azt is segített letisztázni a fejemben, hogy pontosan mi az, amiket eszem. Tehát hogy mi a szénhidrát, mi a zsír és mi a fehérje. Mindig azt hallottuk, hogy szénhidrát =tészta közben dehogy is! A babban vagy a gombában is van ch, és az avokádó attól még, hogy egészséges, szörnyen hizlal, ha sokat eszel. Szóval a mennyiség + minőség alapelvet elég erősen aláhúzta.”

Végeredményben mégiscsak nagyon praktikus, hogy mindent egy helyen megtalálunk és lejegyezhetünk, mint egy naplóban, ami mindig kéznél van. Tehát, ha úgy érzed, felkészültél az igazságra, vagy nem érsz el eredményt az eddigi diétáddal, valóban érdemes kipróbálni és következetesen használni valamelyik kalóriaszámláló appot, akár csak rövid időre is. 

A sportolás is fontos a fogyáshoz és az egészséghez!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése