3 hozzávalós ételek rizsből, 10 perc alatt

K.G. | 2020. Október 13.
Mindig legyen rizs az éléskamrában, elég mellé pár hozzávaló, hogy ételt varázsolj az asztalra a családnak.

A rizs mellett több érvünk is van, miért legyen minél gyakrabban az étlapon. Persze főleg az egészségesebb rizseket érdemes használni, mint a barna rizs vagy a basmati rizs, hogy minden jó hatását ki tudja fejteni a szervezetünkben.

A rizs jótékony hatásai:

Ha ezek az érvek nem győztek meg teljesen, akkor nézd meg a következő három receptet, hogy mennyire egyszerűen elkészíthető egy étel rizsből és pár hozzávalóból.

Tojásos sült rizs

A világ legegyszerűbb, mégis teljes értékű étele a tojásos rizs, ami három fő hozzávalóból áll: rizs, újhagyma és tojás.

Hozzávalók:

A tojásos rizs önmagában is megállja a helyét (Kép: Getty Images)

Elkészítése:

Egy mély serpenyőben hevíts fel egy kevés olajat, verd fel a tojásokat, és így süsd addig, amíg még remegős a teteje. Add hozzá a tojáshoz a főtt rizst, és egy spatula segítségével keverd össze a tojással. Sózd, borsozd, és add hozzá a feldarabolt újhagymákat. Pirítsd meg alaposan a rizzsel együtt.

Tipp

A tojást csak félig süsd meg, így tudja majd szépen bevonni sütés közben a rizsszemeket.

Banános rizs reggelire

Nemcsak zabpehelyben lehet gondolkodni, ha egészséges reggelire vágysz. Elő a basmati rizzsel és a banánnal, legyen ez a finomság a reggeli!

Hozzávalók:

Olyan, mint a tejberizs, csak tej nélkül (Kép: Getty Images)

Elkészítése:

Vágd fel vékony szeletekre a banánt, rendezd el szépen egy tálban. Szórd meg fahéjjal, kardamommal és sóval ízlés szerint, majd egy villa segítségével nyomkodd össze a banánt a fűszerekkel. Add hozzá a főtt basmati rizst és lazán keverd össze az egészet. Laktató, egészséges reggelit kapsz, amit felturbózhatsz áfonyával, hogy még egészségesebb legyen.

Tipp

A legjobb ízvilág kedvéért főzheted úgy a basmati rizst, hogy a főzővízbe dobsz egy rúd fahéjat.

Villámgyors babos rizs

A vörös bab és a rizs együtt a fehérje és a szénhidrát tökéletes elegye.

Hozzávalók:

A rizzsel összekeverve a babot, még finomabb lesz ez az étel (Kép: Getty Images)

Elkészítése:

Egy mély serpenyőben öntsd össze a babot (de csepegtesd le a levét előtte) és a paradicsomot, szórd meg ízlés szerint a fűszerekkel, rottyants rajta párat, majd add hozzá a főtt barna rizst, és kevergetés mellett főzd öt percig.

Tipp

Akkor lesz a legfinomabb, ha a főzés után lefedve hagyod összeérni az ízeket még tíz percig.

Forrás: Tojásos sült rizs; Banános rizs reggelire; Villámgyors babos rizs

Mi legyen krumpliból?

Exit mobile version