Gasztro

Világszép pitéket süt, könyvet is írt róla

Hobbiként indult, most pedig Helen Nugent a világ egyik első számú piteszakértője.

Helen Nugent nem képzett cukrász vagy pék, viszont imád sütni, és olyan csodálatosan díszített pitéket készít, amikbe az ember félne belevágni, mert igazi művészeti alkotások. Helen Nugent korábban vállalati kommunikációval foglalkozott, de úgy döntött, hátat fordít a szakmájának, és csak a szenvedélyének fog élni. És milyen jól döntött, hiszen ő a világ egyik legismertebb pitekészítője, rendszeresen ír különböző gasztromagazinoknak, és 2020 októberében megjelent első receptkönyve is Pie Style címmel.

Állítása szerint minden egy baráti vacsorával kezdődött, a Pinteresten kiszúrt egy szép pitét, és úgy gondolta, megsüti, és azt viszi majd a vendégségbe. Onnantól pedig nem volt megállás, folyamatosan újabb piteötletekkel rukkolt elő. Mint mostanában oly sok mindenkit, őt is az Instagramon keresztül ismerték meg az emberek, ide töltötte fel azokat a gyönyörű fotókat, amiket férje, Jim Brand készített a süteményeiről.

Helen Nugent a Bored Pandának adott interjújában elmondta, természetesen neki sem csak úgy a semmiből jönnek az ötletei, egyszerűen csak nyitott szemmel jár a világban, és akár egy olyan egyszerű dolog is inspirálóan hat rá, mint egy szép csempe vagy padlólap. És persze lehet, hogy a sütés a génjeiben van, édesanyja ugyanis a mai napig csodálatos dolgokat készít a konyhában.

Fotó: batterednbaked / Instagram

Fotó: batterednbaked / Instagram

És mit tanácsol a kezdő pitedekoratőröknek? Kezdjék kicsiben, egyszerű mintákkal, mondjuk vágjanak ki egyszerűbb formákat, majd ahogyan egyre magabiztosabbak lesznek, jöhetnek a bonyolultabb technikák, például a fonás.

Ha kedvet kaptál a sütéshez, olvasd el ezeket a piterecepteket:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése