Gasztro

Kötelező zárás: 18:45-kor már ne próbálj bejutni a boltokba!

A boltok kérhetik (és kérik is) a vásárlót, hogy a záróra előtt legalább 15-20 perccel korábban érkezzen az üzletbe.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség felmérése szerint november 11-én, szerdán zökkenőmentesen sikerült az üzletekek átállása a 19 órás zárásra. A szervezet közleménye szerint a vásárlók elfogadták az új nyitvatartási rendet és már az első napon alkalmazkodtak ehhez. Elszórtan akadtak csak olyan vásárlók, akik a 19 órás zárást követően próbálkoztak a vásárlással. A vásárlók megértése, együttműködése döntő jelentőségű volt a gyors átállásban.

Az elkövetkező időszakban élénkebb lesz a 19 óra előtti időszak az üzletekben. A járványveszély miatt az OKSZ azt javasolja, aki teheti, elsősorban az idősebb korúak, korábban vásároljanak.Nem szabad az utolsó pillanatra hagyni a vásárlást!

Maszkviselés, koronavírus

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Egyes üzletek 19 óra előtt is korlátozhatják a belépést. Az üzleteknek legkésőbb 19 órakor kötelező bezárniuk, ezt követően tilos a vásárlók kiszolgálása és a vásárlók az üzlet területén sem tartózkodhatnak a jogszabály alapján. Egyes üzletek 15-20 perccel a 19 órás záróra előtt is már leállíthatják a vásárlók belépését az árusító helyre (szemben a korábbi gyakorlattal, amikor a záróra előtti percekben is még be lehetett lépni). Az OKSZ javasolja, hogy azok az üzletek, akik ezt a gyakorlatot folytatják, erről a bejáratnál elhelyezhető felirattal külön is tájékoztassák előre a vásárlót.

Az üzletekben a maszkviselés szabályai nem változtak, azért továbbra is felelős a kereskedő.Az üzletek továbbra is felhívják a figyelmet a távolságtartásra. Egyes üzletek – kisebbek, nagyobbak egyaránt – szabályozhatják az eladótérben tartózkodó vásárlók számát a tömeges jelenlét megelőzése érdekében.

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése