A póréhagyma sokkal menőbb, mint a sima hagyma, mutatunk 3 kihagyhatatlan receptet

K.G. | 2020. December 11.
A póréhagymát méltatlanul mellőzzük, pedig minden olyan ételhez használhatjuk, amihez hagyma kell.

A póréhagymát jobban kedveljük mint a sima vöröshagymát, már csak azért is, mert nem ömlik tőle a könnyünk a szeletelése közben. Mutatunk most három olyan receptet, amiben értelmet kap a póréhagyma élete, és közülük egyik sem a már unásig ismert póréhagymaleves.

Vadrizs póréhagymásan, mézzel bolondítva

A gombával is jóban van a póréhagyma (Kép: Getty Images)

Hozzávalók:

Elkészítése:

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, majd betoljuk hat-nyolc percre a pekándiót pirulni. Feltesszük közben főni a vadrizst, kell neki legalább kétszer annyi víz és 50 perc, hogy finom legyen. Amíg fő a rizsünk, addig összekeverjük a borecetet, narancslevet, mézet, hozzáadjuk az áttört fokhagymát és hagyjuk pihenni, mielőtt ráöntjük a kész rizsre. A felkarikázott póréhagymát negyed bögre olívaolajon megpirítjuk (nyolc-tíz perc), sózzuk, majd ezt is hozzáadjuk a rizshez. A póréhagymás serpenyőben, a másik negyed bögre olívaolajban megpirítjuk a gombát is, ha konzerv, akkor értelemszerűen csak hevítjük pár percig a sóval és borssal, hozzáöntjük a snidlinget, kakukkfüvet és a pekándiót, majd összeforgatjuk a rizzsel.

Csicseriborsóból póréhagymás palacsinta

A csicseriborsólisztből készült palacsinta isteni reggeli lesz (Kép: Getty Images)

Hozzávalók:

Elkészítése:

Két evőkanál olajon megpirítjuk a felkarikázott póréhagymát, sózzuk, borsozzuk, és nagyjából négy perc alatt aranybarnára sütjük. Hozzáadjuk a cukkinit, kevergetés közben puhára pirítjuk. Egy másik tálban elkeverjük a tojást, csicseriborsólisztet, sütőport, egy evőkanál olívaolajat, sót, borsot és fél bögre vizet, majd hagyjuk pihenni öt percig, utána adjuk hozzá a pirult zöldségeket.

Egy evőkanálnyi olajon fogjuk kisütni a palacsintákat, amik igazából tócsnivá alakulnak sütés közben, mert ezt a tésztát nem lehet olyan vékonyra sütni, mint az igazi palacsintát. Kisebb halmokat érdemes a serpenyőbe tenni, hogy spatulával könnyen meg tudjuk fordítani. A tálaláskor görög joghurtban elkeverünk petrezselymet és ezzel locsoljuk meg a palacsintát.

Fűszeres, póréhagymás, zöld frittata

A zöld frittata lelke a póréhagyma (Kép: Getty Images)

Hozzávalók:

Elkészítése:

Két evőkanál olajon megpirítjuk a felkarikázott póréhagymát, hogy teljesen megpuhuljon. Egy másik tálban felverjük a tojást a sóval, sütőporral, borssal és kurkumával, majd hozzáadjuk a többi fűszert is. Minél zöldebb, annál jobb. Ezt keverjük össze a sült póréhagymával. Egy serpenyőben három evőkanál olajat hevítünk, hozzáadjuk a keveréket és lefedve sütjük nyolc-tíz percig. Hagyjuk hűlni kicsit, mielőtt tálalnánk.

Forrás: 1, 2, 3

Egy kis süteményt?

Exit mobile version