nlc.hu
Gasztro
Csirkeszárny receptek

3 olcsó, villámgyors vacsora csirkeszárnyból

A csirkeszárny igazi aduász, ha olcsó, de laktató vacsorát szeretnél készíteni a családnak.

A csirkeszárny egyáltalán nem csak a húslevesbe való a farhát mellé! Akár még pörköltet is készíthetünk belőle, főleg akkor, ha amúgy is a szaftra pályáznánk a pörköltből, friss fehér kenyérrel tunkolva. De ha egy fokkal egészségesebb vacsorát szeretnénk tálalni a családnak, akkor is elő a gyors vacsorához csirkeszárnnyal a mélyhűtőből, és rittyentsünk egy órán belül csodás fogást az asztalra belőle. A következő három recepthez általában minden van otthon, még a boltba sem kell leugrani, ha amúgy van otthon csirkeszárny.

Hagymás csirkeszárny

Hozzávalók:

  • 10 fej lila hagyma
  • 1,5 kg csirkeszárny

Hozzávalók a fűszerhez:

  • 1 evőkanál só
  • 1 dl olívaolaj
  • 1 kávéskanál fűszerpaprika
  • 1 kávéskanál szerecsendió
  • 1 kávéskanál cayenne bors
  • 1 kávéskanál durvára tört mustármag
3 recept csirkeszárnnyal

Rakhatunk a hagymához krumplit is, hogy együtt süljön a csirkeszárnnyal (Kép: Getty Images)

Elkészítése:

A sütőt előmelegítjük 200 fokra. Az olívaolajat elkeverjük alaposan a fűszerekkel, és szépen bedörzsöljük a fűszeres olajjal a csirkeszárnyakat. A hagymákat megpucoljuk, de nem muszáj felkarikázni, egészben is rakhatjuk a csirkeszárnyak köré egy tepsiben vagy jénai tálban, betoljuk a sütőbe és másfél óra alatt pirosra sütjük. Köretnek salátát vagy rizst, esetleg mindkettőt is ajánlunk a családnak.

Koreai csirkeszárnyak

Hozzávalók:

  • 1 kg csirkeszárny
  • ½ bögre liszt
  • ½ bögre kukoricaliszt
  • só, bors
  • olaj a sütéshez
  • ¼ bögre ketchup
  • ¼ bögre chiliszósz
  • 2 evőkanál méz
  • 1 teáskanál citromlé
  • pirított szezámmag
Csirkeszárny olcsón vacsorára

A pirított szezámmag különleges zamatot ad a koreai csirkeszárnynak (Kép: Unsplash)

Elkészítése:

Egy tálban összekeverjük a lisztet a kukoricaliszttel, sót, borsot adunk hozzá. Minden csirkeszárnyat kettévágunk az ízületnél, és egyenként beleforgatjuk a darabokat a lisztes keverékbe. Egy mély serpenyőben forrósítunk bő olajat a sütéshez, amikor már elég forró, négyesével aranybarnára sütjük a lisztes csirkeszárnyak mindkét oldalát, papírtörlővel felitatjuk az olajat róluk a kiszedés után. A ketchupot, chiliszószt, mézet és citromlét simára keverjük, a sült csirkeszárnyakat ebben a keverékben megforgatjuk, majd még a pirított szezámmagba is belemártjuk. Melegen tálaljuk, a legjobban főtt rizs illik hozzá.

Baconbe tekert csirkeszárnyak

Hozzávalók:

  • 12 csirkeszárny
  • 12 csík bacon
  • 1 evőkanál só
  • 1 evőkanál bors
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • 1 teáskanál chilipor
  • 1 teáskanál oregánó
Olcsó vacsora csirkeszárnyból

A baconös csirkeszárnyat imádni fogja a család (Kép: Getty Images)

Elkészítése:

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Egy tálban összekeverjük a sót, borsot, cukrot, pirospaprikát, chilit és oregánót, majd alaposan bedörzsöljük ezzel a keverékkel a kettéválasztott csirkeszárnyakat. Mindegyik szárnydarabot ezek után betekerünk egy csík baconbe, és felsorakoztatjuk a baconös csirkeszárnyakat egymás mellé a sütőpapírral kibélelt tepsibe. Egy órát sütjük, félidőben megfordítjuk a szárnyakat, hogy mindenhol szép pirosra süljenek. Remekül illik hozzá a zellerszár és a sajtszósz mártogatósnak, de tálalhatjuk salátával vagy sült krumplival is.

Via

Milyen sütit süss?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top