Ha megkérne valaki, hogy sorolj fel olyan finomságokat, amik termékneve egyben keresztnév is, akkor valószínűleg nem lennél gondban, hiszen van miből válogatni, főleg, ha hagyod, hogy eluralkodjon rajtad a nosztalgia. Ismerősen cseng az, hogy Éva vermut? Gyerekként te is próbáltál csenni egy-egy kockát a Katica tortabevonóból, amikor anyukád vagy nagymamád tortát sütött, és mindig gondosan kivágtad a Panni csokoládé tábla csomagolásáról a ruhát, hogy aztán felöltöztesd?
Azon, hogy milyen nevet ad egy cég a termékének, sok múlhat, fontos, hogy egyszerű, könnyen megjegyezhető, de egyúttal figyelemfelkető is legyen, hogy tükrözze a márka szellemiségét, és hogy a fogyasztók is tudjanak vele azonosulni. És ahogyan az már csak lenni szokott, a világmegváltó vagy legalábbis győztes ötletek mögött a rideg szakmaiság mellett néha abszurd, szórakoztató vagy szívmelengető történetek húzódnak, néha például elég egy elégedetlenkedő munkatárs.
Milyen Feri?
Az 1990-es évek közepén az Auer édesipari cég két nápolyit dobott piacra, és mindkét terméknél – mondhatjuk azt – elég ügyesen választottak nevet, hiszen nem kell marketingszakértőnek lenni ahhoz, hogy tudjuk, egy szokatlan, furcsa ingerrel (jelen esetben egy furcsa, szokatlan névválasztással) könnyebben fel lehet kelteni az fogyasztók figyelmét. Az egyik, tejkrémes nápolyi az Egyél egyet! nevet kapta, ami nem nagyon szorul magyarázatra, a Ferinek nem eredettörténete viszont már izgalmasabb. Simon Ágnes, a cég vezetője a Dunántúli Naplóban rántotta le a leplet a titokról még 1995-ben. Állítólag az történt, hogy az egyik üzletkötőjüknek – akinek történetesen Feri volt a neve – nem tetszett az édességnek sem a csomagolása, sem a formája, de mások nem osztoztak a véleményén, és amikor szavazni kellett, akkor ezt szépen ellene fordították.
Forrás: ugysenemez.tumblr.com
Tény, a csomagolás elég minimalista volt, fehér háttér, rajta egy termékfotó, céglogó és egy nagy piros felirat, de mégis mély nyomokat hagyott az emberekben, legalább is erre lehet következtetni abból, hogy az interneten rendre felbukkan valaki, aki felemlegeti ezt a terméket. Az Auernél az érdekes névvel rendelkező termékek listája később tovább bővült, a Csak nekeddel. Az Auer édesipari cég egyébként több száz éves múltra tekint vissza, egy bécsi cukrászda volt a szülőhelye, és a rendszerváltás után az eredetileg fagylaltostyára szakosodott cég Budapesten is megvetette a lábát, külön kft. alakult, amit azóta más cégek vettek át, és most már nem csak Ferinek nem jut az édességből, igaz, azért nem olyan nehéz mogyorókrémmel töltött nápolyit találni most sem.
Családban marad
Én vagyok Tibi. Rólam nevezték el az új Stühmer Tibi csokoládét. Egy próbavétel után érthető a mondás: Nemcsak a mama kedvence
– így hirdették a korabeli újságokban az első magyar csokoládégyár mai is létező édességét, ami egyes források szerint 1941-ben került a boltokba, de aminek hirdetéseivel már évekkel korábban is lehetett találkozni a lapokban. De ki az Tibi? Tibi a gyárat alapító Stühmer Frigyes unokája volt. Az elsősorban gyerekeknek szánt, bordázott mintájú csokoládét eredetileg 2,5 és 5 dkg-os kiszerelésben lehetett megvásárolni, ám a tábla most már 9 dekát nyom, és ugyan az elmúlt nyolcvan év alatt nemcsak a súlya változott, egyvalami a régi maradt, mégpedig a csomagoláson szereplő tibi felirat.
Ugyan Stühmer Tibiról nem sokat tudni, nagyapja életútja már nem ennyire titokzatos, mégiscsak ő volt Magyarország első csokoládégyárának alapítója. Stühmer Frigyes (sz.n. Friedrich Stühmer) 1843-ban született Mecklenburgban, mindössze 23 éves volt, amikor barátja, Nagy Ferenc józsefvárosi cukorkakészítő győzködésére Budapestre költözött, majd 25 évesen saját céget alapított, és megvette Nagy Ferenc üzemét. Stühmer eleinte cukorgyártással foglalkozott, és csak 1883-ban vágott bele a csokoládégyártásba, és nemcsak Magyarországon lehetett kapni a termékeit, hanem több európai nagyvárosban is.
A Bonbonetti Csoport budapesti üzeme (Fotó: MTI / Mohai Balázs)
Sajnos nem élvezhette sokáig munkája gyümölcsét, 1890-ban ugyanis elhunyt, a vállalatot először felesége, Koob Etelka, és annak testvére, Koob Géza irányította, majd 1910-től Stühmer Frigyes kisebbik fia, dr. Stühmer Géza került a cég élére. Bő harminc évvel később, az 1941-ben megépült a Vágóhíd utcai Stühmer-gyár, de azt 1948-ban államosították, majd beolvasztották a Magyar Édesipari Vállalatba, és hatvanas években már Budapesti Csokoládégyár néven működött.
A hazai élelmiszeripar történetében nem ez volt az utolsó eset, hogy egy kedves családtagról neveztek el egy terméket. Magyarországon az 1970-es években kezdték el árusítani az Anikó sajtot, ami nevét Straub Jánosnak, a Baranya Tej akkori termelési osztályvezetőjének és későbbi vezérigazgatójának köszönheti. Straub Jánosnak ugyanis volt egy Anikó nevű lánya, aki még általános iskolás volt, amikor a sellyei tejüzemben gyártani kezdték az ő keresztnevét viselő tejterméket. A névadó pár évvel ezelőtt a BAMA-nak mesélt arról, mit jelentett ez számára.
Arra már nem emlékszem, annak idején hogyan éltem meg, ám azóta mindig zavarba jövök, ha ez szóba kerül. De természetesen nagyon büszke is vagyok rá. Annak idején dolgoztam is a tejüzemben nyári munkán, és csomagoltam is az Anikó sajtot
– nyilatkozta Straub János lánya, akinek – bármilyen meglepő is – nem az Anikó sajt a kedvence, jobban szereti a trappistát, a mozzarellát és az ementálit, és akit az élelmiszeripartól messze sodort az élet, hiszen most egy utazási irodában dolgozik Budapesten. Az Anikó sajt pedig továbbra is kapható az üzletekben, csak a gyártó neve változott.
Királyi ez a keksz
Van olyan komoly múlttal rendelkező édesipari termék is, ami nem egy rokonról, hanem egy uralkodó család tagjáról kapta a nevét. Ez az Albert keksz, ami a nevét Viktória királynő férje, Albert főherceg után kapta. A brit uralkodó 1840-ben házasodott össze unokatestvérével, akinek 1861-ben bekövetkezett halála borzasztóan megviselte, állami gyászt rendelt el és élete végéig gyászruhát viselt, valamint évekre elvonult a nyilvánosság elől. Hogy mi köze van ennek az őszinte, de tragikus szerelemnek a magyar édességhez? Ehhez vissza kell tekerni az idő kerekét a századfordulóig: 1880-ban Bach Hermann a győrszigeti gőzmalmát édesipari üzemmé alakította át Magyar-Angol Biscuit Gyár Részvénytársaság néven. A cég 1894-ig működött, majd 1900-tól az ausztriai Bregenzből áttelepült Koestlin Lajos bajor származású üzletember alapított és üzemeltetett biscuitgyárat ezen a telephelye. Ő volt az, aki 1912-ben megvásárolta az Albert keksz receptjét és gyártási jogát a brit T&T Vicars cégtől. A gyárat a szocializmusban természetesen államosították, Győri Keksz és Ostyagyárrá nevezték át, a rendszerváltás után viszont a brit szál ismét felbukkant, a céget ugyanis a United Biscuits vette meg. Igaz, azóta túl is adott rajta.
Ha már híres győri édességekről van szó, akkor érdemes megemlékezni egy másik ikonikus termékről, mégpedig a Pilóta kekszről. Vajon miért pont ezt a nevet viseli a magyar Oreo? Egyes források szerint elképzelhető, hogy a Pilóta kekszhez az adta az ötletet, hogy a II. világháború idején a vadász- és bombázópilóták túlélőcsomagjai tartalmaztak kekszet és csokoládét, mások szerint viszont a hagyományos recept szerint a felső kekszlap tetejére egy aprócska adag gyümölcszselé került, ami így éppúgy festett, mint egy repülőgép, melynek tetején egy pilóta ül.
A Kisalföld egyik 1961-es cikkében erről sajnos nincs szó: „Biztos kézzel, egyenlő mennyiségű krémmel töltik a sárga tésztát. Egyikre sem kerül több, sem kevesebb. Aztán a szalag tovább fut, s a következők barna tésztából kalapot nyomnak a krém fejebubjára, s az így összeragasztott teasütemények eltűnnek a szalagra szerelt hűtőberendezésben. Itt megszilárdul bennük a krém. A futószalag aztán tovább viszi édes terhét, egészen a dobozokkal várakozó csomagolókig. Pontos mérések után bezárul a doboz teteje, és az utolsó címke is felkerül az oldalára: Pilótakeksz, készíti: a Győri Keksz- és Ostyagyár.”
Ez a Rudi nem az a Rudi
Ugyan nem számít hungarikumnak, hiszen nem mi találtuk ki, őse a szovjet glazirovannij szirok, amire egy kinti tanulmányúton figyeltek fel magyar élelmiszeripari szakemberek, a magyar nemzettudatnak szerves része a Túró Rudi, ha külföldre költözött magyarokat kérdezünk arról, hogy milyen hazai termék hiányzik nekik a legjobban, akkor ez az édesség elég előkelő helyen szerepel.
Főszabály: minden Túró Rudi túródesszert, de nem minden túródesszert Túró Rudi, ez ugyanis nem egy termékcsoport neve, hanem egy lajstromozott védjegy.
Mivel a szirok magyar testvérének kifejlesztésében fontos szerep jutott az Erzsébetvárosi Tejüzem művezetőjének, Mandeville Rudolfnak és csapatának, kering olyan legenda, hogy a desszert nevének ő volt az ihletője, de az érdem Klein Sándort illeti meg, aki a névadáson kívül a csomagolás kifejlesztésével, valamint a bevezető reklámkampány lebonyolításával bíztak meg. Hogy miért pont Túró Rudi lett egy túróval töltött, rúd alakú édességnek a neve, azt ugye nem kell megmagyarázni, erre mondják azt, hogy ez adja magát. És hát rossz az, aki rosszra gondol, de a bevezetésnél volt egy kis döccenő a leíró jellegű név miatt, a Hírlapkiadó Vállalat reklámcsoportjának akkori első embere erkölcstelennek minősítette azt, és megtagadta, hogy újságban is közzétegyék a nevet.
Számtalan olyan példát tudnánk felsorolni amikor, egy márka- vagy cégnév annyira elterjed lett, hogy az emberek más cégek ugyanolyan termékeit is csak ezzel a névvel illetik, vagy hogy szebben mondjuk, a védjegyszó köznevesül, az Egyesült Államokban a fültisztító pálcika az q-tip, a zsebkendő az kleenex és így tovább. Természetesen van magyar példa is, lásd hungarocell vagy mirelit, és ha inkább maradnánk édességeknél, talán megemlíthetjük a Dianás cukorkát is. Thék Mór már 1858-ban, Werther Frigyes pedig 1863-tól gyártott sósborszesz elnevezésű terméket, az ő receptjét fejlesztette tovább Brázay Kálmán, akinek köszönhetően lett igazán elterjedt ennek a használata, bizony még Kossuth Lajos is méltatta a szert.
Ha érzem, hogy szemeim fáradni kezdenek, jól megmosom a sósborszeszszel különösen ügyelve arra, hogy a szeszpára jól a szembe jusson, és minden rendben van. Ez csakugyan megbecsülhetetlen eredmény.
Természetesen voltak, akik Brázay Kálmán sikerét látva szerettek volna a nyomdokaiba lépni, a trónkövetelők közül kiemelkedett Erényi Béla gyógyszerész. A történet szempontjából fontos, hogy az 1905-ben testvérével ők lettek a Dianához címzett, bejáratott Károly körúti gyógyszertár tulajdonosai, a korabeli lapokban megjelent hirdetések alapján rengeteg Diana néven futó terméket lehetett kapni a szappantól kezdve a hajszeszen át a hölgyporig. Erényiék 1907-ben szabadalmaztatták mentoltartalmú sósborszeszüket, amit természetesen a gyógyszertárról neveztek el. A Diana sósbórszesz óriási siker lett, Brázay Kálmán termékét is maga mögé utasította, és piacvezető szerepét nagyban egy hatalmas reklámkampánynak köszönheti. Erényi Béla három évvel a szabadalmaztatás után találmányát és annak a jogait eladta a Diana Ipari és Kereskedelmi Rt.-nek, a többi pedig ugye már történelem, a sósborszesz és a Diana név Magyarországon örökre összefonódott.
Még egy kis gasztrotörténelem:
Van-e közük a székelyeknek a székelykáposztához?
Kajacsata, avagy ételek, amelyek miatt országok szálltak harcba
