Az életmódváltás sikerének legfőbb titka az elszántság és az akaraterő. De mi van akkor, ha – egyébként teljesen természetes módon – nehézségek adódnak, lelki gödörbe kerülünk és már éppen ott tartunk, hogy feladnánk? Négy motiváló gondolatot hoztunk olyan emberektől, akik már sikerre vitték életmódváltásukat. Bátorító gondolataik neked is segíteni fognak, ha éppen úgy érzed, elakadtál és jól jönne egy kis segítség.
Nincs mit szépíteni, az életmódváltás kőkemény meló: a helyes táplálkozás és a rendszeres sport mellett a céltudatosság, az akaraterő és a következetesség is mind kellenek a sikerhez. De néha mindannyian elfáradunk az úton, ilyenkor kell mások tapasztalataiból és szavaiból erőt meríteni. A BioTechUSA 2020 Legnagyobb átalakulója verseny négy különdíjasának sikertörténetét mutatjuk be előtte-utána képekkel és motiváló gondolatokkal, amik neked is segíteni fognak, hogy ne add fel és higgy magadban!
Egyél jókat!
„Napi ötszöri étkezés, finom, kedvemre való ételek és sok süti fogyasztása mellett fogytam le. A fő változás az alapanyagokban, az étkezések gyakoriságában és a mennyiségekben mutatkozik meg.” Piszker Ivett életmódváltása először „csak” a fogyásról szólt, mostanra azonban már az egészség került a középpontba számára. A kiegyensúlyozott táplálkozás gyorsan látványos eredményt hozott, hiszen már 1 hónap után mínusz 10 kg-mal csökkent a testsúlya, mostanra pedig 54 kg a 156 cm-es magasságához képest. Az új életmód teljesen beszippantotta, ahogyan ő fogalmaz, kicsit megszállott lett. Elvégzett egy tanfolyamot, ahol életmód- és táplálkozási tanácsadást, illetve sporttáplálkozást, táplálkozáskiegészítést tanult.
Keress egy célt és nagyon akard
„Legyen egy cél. Egy messzi nagy cél és közben állj meg az ellenőrző pontoknál, vegyél egy nagy levegőt és ne add fel, bármennyire is nehéz. Ha van egy gyenge hét (edzés, félrekajálás) ne dobj el mindent. Rázd meg magad és hajrá tovább! Keress számodra motiváló embereket és biztos vagyok benne, hogy szívesen segítenek majd.”
Forray Zoltán mozdonyvezető, elsősorban izomépítés volt a célja, mikor belevágott az életmódváltásba, majd a testzsír százalékát szerette volna csökkenteni. Céljai elérésében felesége, Melinda nagy segítségére volt, aki korábban nagyobb súlyfeleslegtől szabadult meg. Az immáron fitt család szeretne jó példát mutatni gyermeküknek és minél hosszabb és teljesebb életet eltölteni vele egészségben.
Nincs olyan, hogy majd holnap
„Ha akarsz valamit, akkor fejben azonnal át kell állni és nyomni ezerrel, különben nem sok esély lesz a változásra. Ne mondd mindig, hogy majd holnap meg majd jövő héten meg január 1-jén. Akaraterő, kitartás és türelem, a többi meg majd adja magát!”
Scherer Martin hónapok kemény munkájával 112 kg-ról 78 kg-ra fogyott. A háromműszakos munkarend mellett nehéz mindig motiváltnak maradnia, de a rekordok őt igazolják. Egyik napról a másikra lett elege saját tükörképéből, beiktatta a mozgást a mindennapjaiba és a táplálkozására is elkezdett tudatosan odafigyelni. Egyre jobb időket és távokat teker és fut, ma már a több mint 200 km tekerés, vagy épp a félmaratonok tempósabb lefutása sem okoz neki gondot. A következő nagy cél pedig egy maraton teljesítése.
Adjanak erőt a változások
„Látom, hogy minden nap képes vagyok arra, hogy jobb, erősebb és gyorsabb legyek. Motiválnak a folytonos apróbb sikerek, elismerések, ahogy az emberek hozzáállása, magatartása jó irányba változik velem szemben. Eközben én is motiválok másokat azzal, hogy szimplán azt csinálom, amit szeretek, még akkor is, ha nem vagyok hozzá jó passzban.”
Szabó Milánnak 104 kg-nál lett elege a megszokott, lusta, túlsúlyos és mentálisan gyenge életéből, bizonyítani akart mindenkinek, de legfőképpen önmagának. Diétával és mozgással 26 kg-ot sikerült leadnia, mostanra az edzések teljesen az élete részévé váltak és saját tapasztalatai megosztásával szívesen segít másoknak is céljaik elérésében.
Ivett, Zoltán, Martin és Milán átalakulása bárki számára példaértékű. Ha neked is van egy célod: ledobnál pár pluszkilót, vagy szálkásítanál, esetleg éppen izmosodni szeretnél, a BioTechUSA Lifestyle Programja segít célod elérésben! A szakemberek által összeállított online életmód programban egy kérdőív kitöltése után személyre szabott tanácsokat és megoldásokat kapsz, az ingyenes Facebook csoportban pedig az inspiráló tartalmak mellett a közösség motiváló ereje is segít majd céljaid elérésében.
További cikkek a témában
- Egyetlen szabályt követtem, és így fogytam le végül
- 4 nagy csapda, amit kerülj el, ha idén tényleg szeretnél lefogyni
- Itt vannak a gyors fogyás előnyei és hátrányai!