nlc.hu
Szűrd ki cikkek

A sikeres fogyás titka

4 nagy csapda, amit kerülj el, ha idén tényleg szeretnél lefogyni

A sikeres fogyáshoz nem titkos összetevők vagy csodaszerek kellenek, hanem az, hogy a következő 4 nagy csapdát elkerüljük a fogyókúra során.

Világszerte indultunk úgy neki az új évnek, hogy idén sikerre fogjuk vinni a nagy fogyást, ám mostanra már kénytelen-kelletlen szembesültünk azzal, hogy nem is olyan egyszerű tartani magunkat a fogadalomhoz.

Fogadalmak hálójában

Egy új tanulmány szerint az emberek 74 százaléka tesz valamilyen fogadalmat január elsején. A top fogadalmaink között olyanok vannak, mint hogy több időt töltünk majd a családdal, leszokunk a cigiről, kevesebbet görgetjük a közösségi oldalakat, és persze a több mozgás és egészséges étkezés, fogyás is az első helyek egyikén szerepel. Aztán a 74 százalékból igen kevés marad, aki meg is tartja a fogadalmait, január végére már ott tartunk, ahol a part szakad, azaz visszatérünk a régi, rossz szokásainkhoz.

Dr. Judith Beck pszichológus, a The Diet Trap Solution című könyv szerzője szerint ez a feladás teljesen természetes folyamat, ám nem muszáj, hogy így legyen, ugyanis a fő probléma, hogy újra meg újra ugyanazokba a csapdákba lépünk bele, amelyeket egy kevés tudatossággal le tudnánk küzdeni és sikerre tudnánk vinni a fogadalmainkat. A szakember egy rádiós interjúban beszélt arról, mi lenne a fogadalmakra – és ezáltal a fogyásra is – a megoldás.

„Az emberek gyakran évről évre ugyanazokat a fogadalmakat teszik – mondta el a pszichológus –, mert sosem sikerül teljesíteni, amit megfogadnak. Nem az akaraterő vagy az elkötelezettség hiánya miatt adják fel, hanem mert az ember hajlamos a gondolataiban megjelenő csapdákba beleesni, és ezzel saját magát akadályozni a céljai elérésében.” Dr. Beck szerencsére azt is elmondta az interjúban, mi az a négy nagy csapda, amire oda kell figyelnünk és el kell kerülnünk, főleg, ha a fogyást tűztük ki célnak ebben az évben.

Első csapda: túl nagy fogadalmakat teszünk

A legfőbb gond a nagy fogadkozásokkal, hogy túl nagyok. Egy egész évet várunk vele, hogy megfogadjuk, hogy lefogyunk 20 kilót, ahelyett, hogy egy átlagos hétköznap megfogadnánk, hogy jövő hét keddre leadunk 50 dekát. Ha pedig a fogadalmunk, vagyis a célunk túl nagy, akkor elérhetetlennek érzékeli az elménk, ami aláássa a motivációnkat. Bár tény, hogy a kutatások azt mutatják, hogy a kellően nehéz célok tartanak minket mozgásban, de a nehézség mellett az is fontos tényező, hogy hihető legyen az a bizonyos cél, legalábbis ott belül, mélyen képesek legyünk hinni benne, hogy el is tudjuk érni, amit megfogadtunk.

Beck szerint nem feltétlenül a cél nagyságán kell változtatni, hiszen például a 20 kiló egy év alatt egyáltalán nem reménytelen és teljesíthetetlen fogadalom, csak azon kell alakítanunk, ahogy gondolunk a céljainkra:

Mi az első lépés, amit tennem kell, milyen döntést kell hoznom a célom érdekében? Milyen információra és segítségre van szükségem hozzá?

A szakember szerint tehát ezt a csapdát úgy tudjuk elkerülni, ha apró lépésekre bontjuk a nagy törekvéseket. Ez a fogyást nézve azt jelenti, hogy nem azt hajtogatjuk célként, hogy 20 kilót akarunk fogyni, hanem minden héten a félkilós fogyást tűzzük ki magunk elé, és pontos tervet készítünk arról is, hogy ezt hogyan fogjuk elérni az adott héten. Így lehet lépcsőfokonként végül teljesíteni a fogadalmunkat.

A sikeres fogyáshoz ez kell

A fogyáshoz az apró döntések vezetnek (Kép: Unsplash)

Második csapda: nem számítunk az akadályokra

Nincs teljesen egyenes út, főleg akkor nem, ha pont a fogyást tűztük ki magunk elé. Már az út elején érdemes számba venni a lehetséges akadályokat és előre kidolgozni a megoldási módszereket. Első lépésként a fogyáshoz egy teljes körű laborvizsgálatot csináltathatunk, hogy ezzel kizárjuk az olyan állapotokat – mint mondjuk az inzulinrezisztencia vagy a pajzsmirigy-alulműködés –, amelyek akadályozhatják a fogyást szervi okokból. De nemcsak egészségügyi, hanem olyan lelki akadályokra is számítanunk kell, melyek bizony a fogyás útjába állhatnak. Beck tanácsa szerint:

„Amikor kitűzöd a célt magad elé, akkor alaposan gondold át, milyen akadályokba ütközhetsz a megvalósítás során. Lehet, hogy már az első héten felbukkannak, de az is előfordulhat, hogy egy évig elkerülnek az akadályok.

Nem kell félni tőlük, csak lelkileg felkészülni, hogy ha mégis eljönnek, akkor ne add fel a törekvéseidet.

Ha megoldási tervvel indulsz a megvalósításnak, akkor minden akadályt képes leszel legyőzni.”

Példának a konditerembérletet hozta fel a pszichológus, amit esetleg sokan megvettek, de a járvány miatt nem tudtak felhasználni, de az is megeshet, hogy megemeli a terem az árait annyira, hogy nem tudjuk már fizetni… rengeteg olyan forgatókönyv van, ami akadályozhatja a rendszeres testmozgást, ha nem készülünk fel lélekben alternatívákkal, mint például egy jól kidolgozott otthoni edzéstervvel. A második csapdát tehát úgy tudjuk elkerülni a szakember szerint, ha a legjobbat reméljük, de közben a legrosszabbra készülünk.

Harmadik csapda: a mindent vagy semmit felfogás

Dr. Beck tapasztalata szerint teljesen emberi és normális dolog az, hogy bennünk van a mindent vagy semmit felfogás. Vagy győzünk vagy vesztünk, és ettől nagy nehezen térünk el a fejünkben, nem könnyen vesszük rá a gondolatainkat arra, hogy ne csak és kizárólag feketében vagy fehérben láttassák velünk a világot. A „nem vagy elég jó” gondolatkör hamar beindul az elménkben, főleg, ha a fogyásról van szó, és ez gyorsan elvezethet odáig, hogy feladjuk a fogyókúrát. Ha nem fogytunk egy hét alatt három kilót, hanem csak egy ment le, akkor könnyen azt mondjuk magunknak, hogy ez mekkora kudarc, ahelyett, hogy motiválna a tudat, hogy sikeresen megváltunk egy kilótól, és apró, ám határozott léptekkel mennénk tovább a célunk felé.

„Az én egyik nagy fogadalmam az volt évekig, hogy a gardróbszobában nagyobb rendet fogok tartani – árulta el az interjúban dr. Beck. – Óriási terveim voltak, hogyan fogom kitakarítani az egész szobát, átválogatni az összes ruhámat és rendet tenni egyszer és mindenkorra. De egészen addig nem sikerült megvalósítani a célomat, amíg rá nem ébredtem, hogy túl nagy fába akarom vágni a fejszémet.

Végül átalakítottam a fejemben a tervet, apró lépésekre bontottam, hetente tíz percet szántam a rendrakásra a gardróbban és pár hónap alatt eljutottam oda, hogy rend és tisztaság lett a helyiségben.

Ezt jelenti, hogy megszabadultam a mindent vagy semmit felfogástól úgy, hogy nem engedtem el a céljaimat.”

A szakember tanácsa szerint, ha fogyni szeretnénk, akkor ahelyett, hogy a végső célon tartanánk folyton a szemünket, inkább az apró lépéseket figyeljük árgus szemekkel. A hozzáállásunkon kell úgy változtatnunk, hogy igaz, hogy 20 kilót akarunk lefogyni, de már öt kilóval könnyebben is sokkal jobban fogjuk érezni magunkat a bőrünkben.

4 nagy csapda, ami a fogyásod gátja

A lényeg, hogy ne adjuk fel törekvéseinket! (Fotó: Unsplash)

Negyedik csapda: az önostorozás

Ó, igen, az egyik legnagyobb ellenségünk mi magunk vagyunk olykor. A fogyókúra esetében ez duplán igaz, főleg, amikor arról van szó, hogy megfogadjuk, hogy nem eszünk cukrot, aztán egy rossz pillanatban mégis valahogy elfogyasztunk egy túró rudit, aminek aztán az lesz a vége, hogy önostorozásba kezdünk, és úgy érezzük, elrontottuk az egész diétát, már nem is érdemes folytatni és feladjuk az egészet, majd azzal a lendülettel szaladunk egy cukrászdába, hogy egyszerre három süteménnyel vigasztalódjunk.

Amellett, hogy igazságtalanul bánunk ilyen keményen és kritikusan magunkkal, ráadásul még akadályozzuk is a saját sikereinket. Ha folyamatosan azt hangoztatjuk a fejünkben, hogy mennyire nincs akaraterőnk, gyengék vagyunk és úgysem sikerül semmi, akkor nem csoda, ha hamar feladjuk a céljainkért való küzdelmet.

Dr. Beck egy nagyon jó példával szemléltette, hogy mit csinálunk, amikor egy botlás miatt a sarokba dobjuk az egész fogyókúrát: „Ha figyelmetlenségből átmennél az autóval a piros lámpán és megbüntetnek érte, akkor azt mondanád, hogy

Ez szörnyű, nem hiszem el, hogy ilyen béna vagyok, de most már mindegy, a nap hátralevő részében átmegyek az összes piros lámpán és majd holnap befejezem?

Nincs egyetlen olyan másik része sem az életünknek, ahol a hibáinkat ennyire egymásra halmoznánk, mint a fogyás területén. Ezért olyan fontos, hogy amikor belevágunk, akkor tudatosítsuk magunkban, hogy hibázni fogunk, mert emberek vagyunk, és épp ezért nem szabad túl keményen bánni saját magunkkal, mert az önostorozás nem fog arra sarkallni, hogy ott folytassuk a botlás után, ahol abbahagytuk.”

Ahhoz, hogy megváltoztassuk ezt a belső monológot, dr. Beck azt ajánlja, hogy gondoljunk egy olyan szerettünkre, barátunkra, aki hasonló hibát vétett a saját útja során, és kérdezzük meg magunktól, hogy neki mit mondanánk. Vele szemben is ilyen irreális elvárásokat támasztanánk vagy inkább átölelnénk és segítenénk folytatni az útját? Valószínűleg az utóbbi mellett döntenénk, de ha egy barátunknak megadjuk ezt a fajta támogatást, akkor magunknak miért nem? Ahhoz, hogy sikeres legyen a fogyás, el kell fogadnunk, hogy nem vagyunk tökéletesek, másképp nem fog menni, hogy betartsuk a fogadalmunkat és idén tényleg megszabaduljunk a túlsúlytól.

+1 jó tanács!

A dr. Beck által elkerülendő csapdák megfogadása mellett érdemes tisztában lennünk testünk működésével is. Ezért az életmódváltás, diéta megkezdése előtt mindenképp ajánlatos teljes vérképet csináltatnunk, ami segíthet az esetleges nagyobb egészségügyi bajok elkerülésében. A teljes vérkép ugyanis megmutatja, hogy van-e olyan értékünk, amellyel probléma van és amit érdemes kezeltetnünk. Ráadásul jó alapot nyújthat ahhoz, hogy erre tekintettel kezdjük el a mozgást és a kalóriák mennyiségének, az ételek minőségének szigorú ellenőrzését.

Amit az életmódváltásról tudnod kell:

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top