Nyár derekán volt szerencsém részt venni egy hamisítatlan, klasszikus, hetedhét országra szóló lakodalomban a szerbiai Écska településen. Filmélményeim alapján volt némi elképzelésem arról, milyen lehet egy ilyen esküvő, de arra a semmihez sem fogható hangulatra azért nem számítottam, amit ott tapasztaltam. Oké, azt tudtam, hogy a szerbek igencsak temperamentumos emberek és nem vetik meg az égetett szeszt.
A három napos lagzi utolsó napján megkönnyebbülten konstatáltam, hogy valami isteni csodával határos módon senki sem halt meg attól a töméntelen mennyiségű alkoholtól, ami ez idő alatt legurult a torkukon. Az egész azzal kezdődött, hogy meghívták a fél falut. Ez az úgynevezett hívogatással kezdődött, amikor is az úgynevezett bukijás, lóháton kiabálva adta tudtára az embereknek, hogy kik készülnek frigyre lépni és mikor lesz az esemény. Volt rezesbanda, menyasszonyra alkudozás, tradicionális leány-és legénybúcsú. A pár a helyi szerb templomban kelt egybe.
A friss házasok a vőlegény házába mentek, ahol a vőlegény édesanyja mézzel és vajjal kente be az ajtót (azóta sem jöttem rá, miért). Ezután az anyós megajándékozta a menyasszonyt pénzzel, búzával és almával, hogy egészséges és szerencsés legyen. Szerintem, ezt a jó szokást itthon is jó lenne bevezetni, mégiscsak az átlagosnál jobban indul így az anyós és menyének a kapcsolata. Mindeközben a vajdasági magyar feleség és a szerb férj apái elindultak egymás házaihoz, majd nagyjából félúton találkoztak. Felhajtottak egy kupica pálinkát és kezet fogtak. Így adták áldásukat a frigyre. Ekkor már a ceremóniamester sem volt szomjas. Az ő feladata lett volna a vendégeknek egy-egy rozmaringágat ajándékozni, amiért cserébe pl. levendulaágat, pénzérmét, borítékot vagy bármilyen más ajándéktárgyat adniuk a meghívottaknak. Csakhogy mire visszaértek a sátorhoz, a megannyi koccintgatás közepette az úton ceremóniamesterünk az összes rozmaringágat elhagyta.
Sütöttél már kecskét? Ideje kipróbálni! (A szerző fotója)
„Kecskére nem bízzuk a káposztát!” – harsogta az örömapa. Erre is inni kellett.
„Már hogyne bíznánk!” – vágott közbe az örömanya.
„Ezt az időzítést!” – csaptam össze a tenyeremet. Ekkor hozták ugyanis az egyik főételt. Kecskesültet szalonnás káposztával. Soha nem ettem még kecskehúst. Egy életem, egy halálom, ezt bizony meg kell kóstolni! Sőt! Kötelező megkóstolni. A szerbeknél ugyanis nincs olyan, hogy „köszönöm, jóllaktam, nem kérek többet, ezt most nem szeretném megkóstolni”. Itt bizony enni kell, ameddig van mit. Ha elégedettek voltak a vendégek fogyasztásával, jöhetett a következő kupica. A szeszes pohárból csak egyszer ittak, utána repült a hátuk mögé.
Az első falat kecskesült után azt éreztem, hogy én ilyen finom húsféleséget soha nem ettem még. Ropogós, omlós, édeskésen ízletes volt, és nyoma sem volt bármilyen mellékíznek, amire számítottam. Egyszerűen fantasztikus volt! Ezúttal azonban nem tudtam teljesen átadni magam az evés élvezetének, mert valaki felrántott az asztal mellől és máris a körtáncban találtam magam. Kifulladásig jártuk, kisebb megszakításokkal egészen a harmadik nap hajnaláig. Amikor most szeptemberben egy vidéki gazdától sikerült friss kecskehúst beszereznem, jólesőn árasztottak el ezek az emlékek. Az örömanya receptjét adom most közre. A legnehezebb művelet talán a kecskehús beszerzése lehet, ezután megy minden, mint a karikacsapás. Íme:
Hozzávalók 8-10 főre:
Fél kecske (kb. 4 kg), 5-6 ág rozmaring, két evőkanál kakukkfű, 4 fej fokhagyma, 2 közepes vöröshagyma, 4 szem paradicsom, olívaolaj, só, bors
1 fej káposzta
3 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma
500 g bacon felkockázva
só, bors
0.5 liter húsleves
Mehet a sütőbe! (A szerző fotója)
Elkészítése:
A kecskét egy nagy tepsibe teszem, megsózom, rárakom a félbevágott hagymákat, félbevágott paradicsomokat, fűszerezem, aláöntök két és fél dl húslevest. Alufóliával lefedem és kb. 160 fokon 3 órát sütöm. Félidőben meglocsolom a maradék húslevessel.
A körethez felkockázom a bacont, megpirítom, majd kiszedem és félreteszem. A kisült zsírjában megpirítom az apróra vágott hagymát és fokhagymát, majd az összevágott fehérkáposztát. Ez elég lassú művelet, kb. ¾ óra alatt pirul meg. Sóval, borssal, kis köménymaggal ízesítem. Amikor megpuhult és kissé megpirult a káposzta, hozzáadom a lepirított bacont.
