nlc.hu
Gasztro

Főzelékes Feri túlsúlya

Főzelékes Feri 20 kilót felszedett magára, nekiállt fogyózni a gasztroblogger

Az utóbbi hónapokban sok kilót felszedett magára Főzelékes Feri, ezért fogadalmat tett, hogy az év végéig visszanyeri az alakját.
Főzelékes Feri

Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri rendszeresen finomabbnál finomabb ételekkel jelentkezik a közösségi oldalain, ám ezúttal egy vallomást tett közzé az agrármérnökből lett szakács és blogger: hónapok óta megdöbbenve áll a tükör előtt, mert sok kilót felszedett magára.

Nincs mit szépítenem, bizony felszaladt úgy 20 sunyi kilócska arra a testre, amivel a covid előtt eléggé ki voltam békülve. Most nem vagyok békében és zavar, mert ebben a testben lennem jelenleg nem komfortos!

– írta Szatmári Feri.

A gasztroblogger azonnal fel is vázolta a tervet a változtatásra, és fogadalmat tett, hogy december 31-ig újra „csinosra fogy”. Azt írta: „a siker 70 százaléka az étkezésen múlik, igyekszem erre a részre is elég nagy hangsúlyt fektetni!”, és azt kérte a követőitől, hogy drukkoljanak neki.

(Kiemelt kép: Instagram/Főzelékes Feri)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top