nlc.hu
Gasztro
Drágulnak a halak karácsonykor

1500 tonna hal várja a Hortobágyon, hogy karácsonykor az asztalra kerüljön

Felkészült a karácsonyi rohamra a hortobágyi halgazdaság, pontyok, busák, harcsák és süllők készenlétben.

Már szeptemberben elkezdődött a lehalászás Európa egyik legnagyobb pontytermelő halászata, a hortobágyi halgazdaságban. A 2800 hektár vízfelületű tavakból, december elejére az összes hal átkerült a telelőmedencékbe – mondta Simon Károly, a halgazdaság vezetője.

Nagy rohamra számítanak a halgazdaságban (Fotó: Pexels.com)

Nagy rohamra számítanak a halgazdaságban (Fotó: Pexels.com)

Az évente termelt 1500 tonna hal 80 százaléka ponty, mintegy 15 százaléka busa és amur, a többi ragadozó: harcsa, csuka és süllő.

Simon Károly azt mondja, a takarmányárak növekedése miatt 10-20 százalék közötti mértékben emelkedett az idén a halak ára, de nem tapasztalták, hogy emiatt kevesebb fogyna a karácsonyi időszakban.

Sokan az utolsó napokra hagyják a vásárlást, így hétvégétől karácsonyig komoly rohamra számítanak saját mintaboltjaikban, és az áruházláncokban is – magyarázta a szakember.

Simon Károly szerint bár bővül a hazai halfogyasztás – a korábbi egy főre jutó éves 4,5 kilogrammról 6,7 kilogrammra – még mindig jelentősen elmarad az Európai Unió tagállamainak 20 kilogrammos átlagától.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top