nlc.hu
Gasztro

Szennyezett citromok, narancsok is lehetnek a boltok polcain

Szennyezett citromok, narancsok is lehetnek a boltok polcain

A körültekintő hatósági ellenőrzés ellenére kerülhetnek kifogásolt áruk a polcokra.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma rendszeresen és kiemelten ellenőrzi a citrusfélék növényvédőszermaradék-tartalmát, ám a fogyasztók biztonsága érdekében legalább ennyire fontos az üzletek ellenőrzése is. narancs, gyümölcs

Fotó: Getty Images

A hatályos közösségi rendelkezések (vagyis az EU Bizottságának 2021/2246 végrehajtási rendelete) alapján a citrusféléket már az unióba való belépéskor kiemelt ellenőrzésnek vetik alá, emiatt eleve kevesebb kifogásolt áru érkezhet az unió területére olvasható a Nébih oldalán.

Az Agrárszektor azt írja, hogy a körültekintő hatósági ellenőrzés ellenére az elmúlt időszakban a szakemberek több esetben tapasztalták, hogy az Európai Unión kívüli országokból – elsősorban Törökországból – olyan gyümölcsök (például citrom, grapefruit, narancs, mandarin, klementin) érkeztek hazánkba, amelyek vagy a megengedett határérték felett tartalmaztak egy-egy növényvédőszer-hatóanyagot, vagy az EU-ban már nem engedélyezett növényvédőszert használtak fel a kezelésükre.

A Nébih arra is felhívta a figyelmet, hogy az élelmiszerágazatban tevékenykedő vállalkozók figyelmét, hogy az önellenőrzés során kiemelten ellenőrizzék a Törökországból vagy más, nem EU-s országból származó citrusféléket. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top