nlc.hu
Gasztro

Németországban akár 30 százalékkal drágulhat a sör

Ez sokba fog kerülni: durván drágulhat a sör Németországban

Emellett áremelkedésre kell számítani sok alapvető élelmiszernél is.

Robbanásszerűen, akár 30 százalékkal drágulhat a sör az idén Németországban a főzdék szövetségének (Deutscher Brauer-Bund, DBB) becslése szerint, írja az MTI.

A költségek növekedése „minden elképzelést felülmúl, az árak az egekbe szöknek” – mondta Holger Eichele, a DBB ügyvezetője a Bild című lapnak, ismertetve, hogy az áram 250 százalékkal, a sörmaláta 70 százalékkal drágult, a raklapokért pedig 150 százalékkal kell többet fizetni, mint tavaly.

 Ilyet még soha nem láttunk

– mondta a szakember.

Sört csapol egy férfi

Fotó: Pixabay

A DBB adatai szerint a nagyjából harmincezer embert foglalkoztató ágazatot eleve erősen megviselte a koronavírus-járvány. A nemzeti italok között számon tartott sör értékesítése a járvány előtti utolsó évben, 2019-ben regisztrált 92,2 millió hektoliterről 2021-re 85,3 millió hektoliterre süllyedt. Az árbevétel 8,347 milliárd euróról (3170 milliárd forint) 7,553 milliárd euróra, az egy főre jutó éves fogyasztás pedig 99,7 literről 91,6 literre csökkent. A járvány előtt országszerte 1552 sörgyár, sörfőzde működött, számuk tavaly 1512 volt.

A Bild összeállítása szerint egy sor más, alapvetőnek számító élelmiszer ára is jelentősen emelkedhet az idén Németországban. A tej 25 százalékkal drágulhat, a német családokban gyakran asztalra kerülő tésztához használt konzervparadicsom ára pedig az olaszországi alapanyaghiány miatt máris nagymértékben, az év eleje óta 18 százalékkal emelkedett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top