nlc.hu
Gasztro
Frohner Fecó leszerepelt

Frohner Fecó A Konyhafőnökben: „Most vagyok mélyponton”

A sztárfodrász nem az elvártaknak megfelelően szerepelt.

Frohner Fecó Kárpáti Rebeka párjaként a Nyerő Párosban úgy érezte, leszerepelt, ráadásul volt egy sokáig emlékezetes tortás jelenete is, amit mindenképp szeretett volna kijavítani, hiszen mint mondta, nem tett jót a renoméjának. Többek között ezért jelentkezett A Konyhafőnökbe, ahol már három adáson is túl van, azonban amit hétfő este kapott Sárközi Ákostól, azt nem teszi zsebre.

Frohner Fecó

Fotó: RTL Magyarország

„Most vagyok a mélyponton. Csak az járt a fejemben, hogy én most ki fogok esni. Önmagamban csalódtam, és nem szeretek önmagamban csalódni. A szakmámban is volt rengeteg mélyponton és amikor szinkronba hozzák a szakmámat ezzel a szakmával… Ez mély ütés volt” – mondta Fecó, majd elsírta magát, hiszen szinte biztos volt benne, hogy kiesik a versenyből.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top