nlc.hu
Gasztro

Rácz Jenő kíméletlen kritikája A Konyhafőnökben

„Szégyellem magam a tányérod miatt” – Rácz Jenő kíméletlen volt Anikóval A Konyhafőnökben

Anikónak semmi sem jött össze A Konyhafőnökben, és utána még Rácz Jenő is lesújtó véleményt fogalmazott meg a munkájáról.
Anikó könnyes szemekkel A Konyhafőnök című műsorban

A Konyhafőnök keddi adásában Anikót megviselte, hogy pechsorozata az étel kiválasztásától a főzés végéig, sőt a kóstolásig kitartott. Leesett a hala, és semmi sem sikerült neki.

Ez azonban nem lehetett kifogás a séfek előtt, Rácz Jenő szavai pedig még jobban elkeserítették az elkeseredett versenyzőt.

Nagyon csalódott vagyok. Gyötrelem volt végignézni, ahogyan főzöl. Meg a kedvet, ahogyan hozzáálltál ehhez a feladathoz, nagyon meglátszik a munkádon. Egy picit én szégyellem magamat a tányérod miatt, mert egy nagyon jó versenyző lehetnél

– mondta Rácz Jenő, aki már korábban is kemény szavakkal illette A Konyhafőnök egyik versenyzőjét. Anikó könnyek között vette tudomásul, hogy a séf szerint a verseny egyik legrosszabb tányérját mutatta be.

Anikó legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet A Konyhafőnökben, hogy horrorfilmbe illő módon darabolta a malacot.

(Kiemelt kép: RTL Magyarország/Sajtóklub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top