A hollywoodi sztárokkal, különösképp a nőkkel szemben már egy évszázaddal ezelőtt is alapelvárás volt, hogy szigorúan odafigyeljenek a súlyukra. Az 1920-as évektől számos színésznő szerződésében konkrétan rögzítették, hogy legfeljebb hány kiló lehet a testsúlya. Annak érdekében, hogy egyetlen felesleges kilót se szedjenek fel, a napi kalóriabevitelüket minimalizálták. A némafilmsztár Clara Bow a szerződése értelmében nem hízhatott meg 53 kilónál többre. Ahhoz, hogy ezt tartani tudja, naponta legfeljebb 500 kalóriát vitt be a szervezetébe.
A hangosfilmek első évtizedének egyik legfelkapottabb csillagáról, az Oscar-díjas Joan Crawfordról egy korabeli újságcikk, mely a Photoplay magazinban jelent meg, azt írta: naponta csupán néhány kanál hideg consommét (zsírtalanított erőlevest), egy tál rebarbarát és fél tucat mustárral vastagon megkent kekszet fogyasztott. Ám ezeket is csak munka után.
Jean Harlow-nak centiméterre pontosan tartania kellett 83-63-88-as méreteit, különösképp a forgatások idején. Ehhez négynapos paradicsomdiétákat iktatott be, melyek alatt reggelire feketekávét és narancslevet, míg ebédre és vacsorára 2-2 szem paradicsomot és egy-egy csésze feketekávét fogyasztott el.
Grace Kelly az úgynevezett tizenegyes diétát tartotta, aminek a lényege az volt, hogy pontban délelőtt tizenegy órakor sárgarépát, zellert és szárított sárgabarackot evett, méghozzá azért, hogy ebédkor már ne legyen túl nagy az étvágya.
Greta Garbo a diétaguru Gayelord Hauser ügyfele volt, aki számos új étrenddel ismertette meg, beleértve a léböjtkúrát is. Ez a diétás módszer akkoriban még messze nem volt közismert, pláne pedig népszerű, a színésznő azonban előszeretettel alkalmazta. A friss zöldség- és gyümölcslevek előállításához még egy gyümölcsfacsarót is beszerzett.
A másik végletet Ava Gardner képviselte, aki viszont nem csupán, hogy nem diétázott, de kifejezetten magas kalóriatartalmú étrendet követett, melyben bőséggel megtalálhatók voltak a szénhidrátok, cukrok és a tejtermékek is. A színésznő mégsem halmozott fel súlyfelesleget, mégpedig azért, mert amikor dolgozott, gyomoridegessége miatt gyakran hagyott ki étkezéseket, de megesett az is, hogy egyszerűen nem volt ideje enni. Ezt a deficitet pedig a pihenőnapjain pótolta be úgy, hogy olyankor kedvére fogyasztotta a kedvenc ételeit.
Audrey Hepburnről rendkívül vékony, filigrán alkata miatt pletykálták, hogy étkezési rendellenességekkel küzd. A színésznő azonban saját bevallása szerint soha életében nem fogyókúrázott. Azt vallotta, hogy egy nőnek napi háromszori étkezésre van szüksége. Imádta a tésztát, mindemellett szinte mindennap fogyasztott vörös húst is.