Éttermi etikett: így ne legyünk kellemetlen vendégek

Gyakori beszédtéma, hogy miért vagyunk elégedetlenek vendégként egy kávézóban vagy étteremben. Kinek ne volnának vicces vagy felháborodott sztorijai a felkészületlen vagy modortalan kiszolgálásról? Összekevert rendelések, fogalmatlan pincér, tapló stílus – mindhez volt már szerencsénk.

De cseréljünk most helyet egy kicsit, és vegyük fel a vendéglátók szemüvegét. A pultosok és felszolgálók is tudnának ugyanis mesélni. Az alábbi „vádpontok” mindegyikéről pedig elmondható, hogy nincs az a probléma, amit ne lehetne szóvá tenni normális, udvarias hangnemben (akár hosszú távú javaslatokként), a személyzettel való felesleges balhézás nélkül. Íme.

0. A döbbenetes nulladik pont

Döbbenetes, hogy ez egyáltalán egy napirendi pont. Nem is gondolnánk, milyen elterjedt probléma, hogy az étterembe érkező nem köszön a személyzetnek. További

A vendéglátóipar jelenlegi alakulását látva lassan már alig van, aki felkötné a pincér- és szakácskötényt. Érdemes volna tehát verbális és nonverbális úton is kifejeznünk, hogy nagyra becsüljük azt a laza tizenegynéhány órát, amit végigtalpalnak az alkalmazottak, hogy mi jót ehessünk-ihassunk.

fotó: getty images

1. A vendégnek mindig (?) igaza van

Az örökbecsű vendéglátós vezérelvet nem kevés vendég fordítja a felszolgálók ellen azzal, hogy olyan dolgok miatt hibáztatják őket, amire a pincéreknek nincsen ráhatásuk.

Minden jó érzésű ember számára borzasztó kínos jeleneteket tud előidézni, ha egy hepciás vendég az asztal mellett álló felszolgálót leckézteti, kihasználva a nem éppen kiegyenlített helyzetet, hiszen mint tudjuk a vendégnek mindig igaza van.
Kivéve akkor, amikor dühösen kéri számon a pincéren, hogy miért onnan süt be a nap, és miért úgy vannak elrendezve az asztalok, ahogy. Szidalmazni a székek kényelmetlenségét, felróni az étlapon használt betűk nagyságát, verni az asztalt, ha nem szerepel a menün rántott hús vagy lassan dolgozik a konyha, vagy kioktatni a felszolgálót, hogyan is kellene helyesen megsütni a palacsintát.

2. Variálások

Tény, hogy az ember nem azért ül be egy étterembe, hogy az egész családot, baráti társaságot hadrendbe állítva, a lehető legnagyobb idő- és energiahatékonysággal adják le a rendeléseiket, akár egy McDrive-ban.

Ha nem is arra hegyezzük ki az étteremlátogatást, hogy elnyerjük az „Év vendége” kupát, az éttermi dolgozók nagyon hálásak lesznek érte, ha négy korsó sört nem öt körben kérünk ki, valamint ha a rendelés után nem kezdünk a régi házibulikból jól ismert székfoglalós játékba, és nem ülünk át máshova. Persze az éttermezés nem egy fegyelmezett tanóra, akár helyet is cserélhetünk asztaltársunkkal. Ilyenkor azzal tehetünk szívességet a pincérnek, ha a rendelés érkeztével az asztalon dobolás és arcokat vágás helyett segítjük a munkájukat azzal, hogy jelezzük, ki melyik fogást kérte. Apropó grimaszolás és variálás.

3. A pofavágás nem értelmes kommunikáció, ahogyan az asztalra csapott pénz sem

Korunk populáris pszichológiájának egyik slágere az asszertív kommunikáció. Az „önérvényesítés én-üzenetekkel” biztosan nem az, ha a problémáinkat grimaszokkal, elfordított fejjel és más passzív-agresszív gesztusokkal fejezzük ki.

A legkellemetlenebb helyzetekben is gyógyír, ha – amennyire sikerül – nyugodtan és érthetően kifejezzük, hogy mi a problémánk. Az esetek többségében fogalma sincsen az egyszerre tucatnyi asztalt kiszolgáló pincérnek, hogy miért duzzog a vendég. Néma gyereknek anyja sem… – ugyebár.

4. Amikor a vendég újraírja az étlapot

A kisebb akadályt a személyzet számára az jelenti, ha a variálás kimerül a székcserés játékban. A nagyobbat az, amikor a vendég úgy megvariálja a kikért fogásokat, hogy az a végén már csak halványan emlékeztet az étlapon írt mivoltára.

A magasan jegyzett éttermekben és a fine dining világában ez nem is lehetséges, hiszen a fogások olyan komplex módon vannak felépítve és a végletekig finomítva, hogy abba nem is tud belevariálni a vendég. Legendás séfek sora, köztük a brit konyha fenegyereke, Marco Pierre White szabályosan hadat üzent az ételeit külön kitételekkel újraalkotni kívánó vendégeknek, és attól sem riadt vissza, hogy sértegesse őket…

Jobb persze, ha nem fajulnak idáig a dolgok, de

Ha ennyire nem bízunk a séf ízlésében és tudásában, jobb, ha csak sörözőbe járunk, vagy oda sem. Biztos, ami biztos alapon.

Fotó: John Keeble/Getty Images

5. A hobbiallergiások és az ötletszerűen ételintoleránsok

Az ételallergiák és -intoleranciák korában ma már hivatalosan is felkészültnek kell lennie a vendéglátóhelyeknek a speciális étkezési igényekre. Mint tudjuk, egy lisztérzékenység vagy más, komoly ételallergia nem játék, már idén is végződött tragikusan tortaevés…

Éppen az ügy komolysága miatt rendkívül tiszteletlen visszaélni az éttermek azon kötelezettségével, hogy kiszolgálják ezen kéréseket. Séfek beszámolói szerint a magát a vacsora során laktózérzékenynek valló és mindent extrán elkészíttető vendég, miután megtetszik neki a tejszínes-vajas-tejszínhabos desszert, betegségét hirtelen elfeledve kikéri a habos süteményt, és elégedetten távozik.

6. Megvadult vegánok

A vegánok tudnának mesélni az éttermi megpróbáltatásaikról… Számtalan felejthetetlen élményben lehetett már részük, amikor a lakomázó vendégek mellett nekik csak a köret jutott, vagy épp fogalma sincs a pincérnek arról, hogy mitől vegán egy étel. A növényevő vendégek jól ismerik a pincérektől érkező gúnyos mosolyokat, de a vendéglátókkal folytatott hadviselésük mondhatni kölcsönös.

Jól ismert ma már a jogkövetelő, harcias vegán vendégtípus is, aki túrós csuszára vágyik, de nem eszik túrót, tejfölt és szalonnapörcöt, és más lehetetlen kérésekkel bombázza a konyhát. A vendéglátók részéről melegen ajánlott felkészülni a vegán igényekre. Egy steakétteremben azonban lelki terrort folytatni a pincérrel szemben… Láttunk már ilyet, és akkor sem értettük.

Legvégül pedig nem sértődik meg egyetlen a munkáját becsülettel végző alkalmazott sem, ha fáradozásait nagy mosollyal, köszönömmel, netán anyagiakban is méltányoljuk.

Cikkünk folytatásában még közelebbről vesszük szemügyre az éttermi etikettet.